Indulnak az Equilor alapjai
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A mostanában divatos abszolút hozamú alapok versenyébe is be kíván szállni az Equilor. Az Equilor Pillars Származtatott Befektetési Alap célja az, hogy magasabb kockázat vállalása mellett a bankbetétek hozamát meghaladó nyereséget érjen el. A többi kockázatosabb abszolút hozamú alaphoz hasonlóan ez a konstrukció is vehet majd fel short pozíciókat.
A magasabb hozamot pedig úgy kívánja elérni az alapkezelő, hogy folyamatosan figyeli a három fő piaci szegmens – részvény- és kötvénypiac, devizapiac, árupiac – állapotát, majd statisztikai, fundamentális és technikai szempontok figyelembevételével eldönti, az adott piaci szegmensben mekkora részesedést vegyen fel.
A saját abszolút hozamú alap mellett egy abszolút hozamú konstrukciókba fektető alapot is elindít az Equilor Alapkezelő. A Primus Alapok Alapja főleg statisztikai és technikai alapon válogat majd a hazai piac legnépszerűbb ilyen konstrukciói közül, a célja pedig az, hogy ezáltal tartósan 10 százalék fölötti éves hozamot érjen el. Jelenleg már 58 abszolút hozamú alap van a magyarországi piacon, az általuk kezelt vagyon pedig megközelíti a 170 milliárd forintot. Az Equilor főleg a Concorde, az OTP, az Aegon és a Generali Alapkezelő alapjaiból szemezget a portfóliójába. A tervezett alap indulásakor 70 százalékban tartalmazna concorde-os alapokat, a vagyon csaknem felét az alacsony kockázatú, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Citadella és Concorde VM adja majd. A hozam/kockázat szempontjából középen elhelyezkedő, szintén concorde-os Platina Pí 20 százalékot tehet majd ki a portfólióban, és 5 százalék kerülhet a nyersanyagokra és nemesfémekre koncentráló Platina Deltába.
A magasabb kockázatú és szórású OTP-s abszolút hozamok, a Supra és az EMDA 5-5 százalékkal részesedhetnek a portfólióból. Mivel az EMDA kötvényekkel is kereskedik, az Equilor szerint magas hozamkörnyezetben érdemes lehet majd felülsúlyozni. 10-10 százalékos részesedést kaphat az induláskor a portfólióban az Aegon MoneyMaxx és a Generali Abszolút Hozamú Alap.
A tervezett portfólió elmúlt három éves teljesítménye eléggé meggyőző: évente 12,73 százalékos hozamot ért volna el egy befektető, ha ezt a kombinációt választja. Ez magasabb mind a hazai részvényekkel, mind a nemzetközi részvénypiacon elérhető hozamnál, de meghaladja a hazai állampapír-piaci hozamot is, amely az elmúlt három évben viszonylag magas, több mint 9 százalékos volt.
Az OTP vezeti a hozamlistát
A hazai abszolút hozamok körében jelenleg az OTP egyes konstrukciói érik el a legmagasabb hozamokat. Az elmúlt 12 hónapban a Supra érte el a legjobb teljesítményt, több mint 36 százalékot szedett magára, és három éves időtávon is ez a legeredményesebb alap ebben a kategóriában több mint 30 százalékos évesített hozamával.A dobogós helyeken is OTP-s alapok állnak az elmúlt 12 hónap teljesítményét tekintve: a G10 Euró eurós változata és az EMDA is csaknem 19 százalékos hozamot ért el ez idő alatt.
A top 10-be az utóbbi egy évet nézve még concorde-os, aegonos, valamint a Dialóg Alapkezelő által jegyzett abszolút hozamú alapok fértek be. A legjobbak között két alapok alapja konstrukció is megtalálható, az Aegon Smart Money és az OTP Prémium Származtatott Alap, mindkettő két számjegyű hozamot ért el tavaly november óta.
Vannak azonban hatalmas bukások is ebben az alapkategóriában. Az Access Alapkezelő Oázis 77 és Első Magyar Daytrade alapjának befektetői az elmúlt 12 hónapban a befektetett pénzük körülbelül felét elbukhatták már.
A dobogós helyeken is OTP-s alapok állnak az elmúlt 12 hónap teljesítményét tekintve: a G10 Euró eurós változata és az EMDA is csaknem 19 százalékos hozamot ért el ez idő alatt.
A top 10-be az utóbbi egy évet nézve még concorde-os, aegonos, valamint a Dialóg Alapkezelő által jegyzett abszolút hozamú alapok fértek be. A legjobbak között két alapok alapja konstrukció is megtalálható, az Aegon Smart Money és az OTP Prémium Származtatott Alap, mindkettő két számjegyű hozamot ért el tavaly november óta.
Vannak azonban hatalmas bukások is ebben az alapkategóriában. Az Access Alapkezelő Oázis 77 és Első Magyar Daytrade alapjának befektetői az elmúlt 12 hónapban a befektetett pénzük körülbelül felét elbukhatták már.-->


