BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedden inflációs, csütörtökön GDP-adatok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Múlt héten publikálta az Európai Bizottság őszi makrogazdasági előrejelzéseit, Magyarország esetében pedig kulcskérdés volt, hogy hogyan látja a bizottság az államháztartási hiányt. Az előrejelzések az idei évre 2,5 százalékos, 2013-ra 2,9 százalékos GDP arányos deficitet prognosztizálnak, azaz mindkét évben a bűvös 3 százalék alatt lehet a hiány. Kedvezőtlen viszont, hogy a szakértők a javulást nem látják tartósnak, hiszen 2014-re a GDP 3,5 százalékára emelkedő deficitet jeleznek előre. Így egyelőre nem valószínű, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás (EDP) alól, ehhez ugyanis 2014-re vonatkozóan tartós hiánycsökkentő lépéseket kellene a kormányzatnak felmutatnia. Annak viszont elhárulhatott a veszélye, hogy a decemberi Ecofin ülésen a pénzügyminiszterek a kohéziós alapokból származó EU-s források befagyasztására tennének javaslatot. A további fiskális kiigazítások szükségessége – már 2014-re vonatkozóan – jövőre várhatóan ismét napirenden lesz.
Ami a makrogazdasági statisztikákat illeti, a külkereskedelmi mérleg többlete kisebb lett a vártnál, csökkenő export és import mellett, míg az ipari termelés a várthoz közelien alakult. Az alacsonyabb többlet esetében szerepe lehetett annak, hogy idén kettővel kevesebb munkanap volt szeptemberben.
Ez a héten nyilvánosságra kerülő, harmadik negyedéves GDP statisztikában is nyomot hagyhat: a nyers éves adat 1 százalék körüli csökkenést mutathat, amiben ráadásul lefelé mutató kockázatokat látni.
A negyedéves adat esetében stagnálásra, kisebb csökkenésre számítunk.
A héten az októberi inflációs adatokra is figyelni kell, az éves index 6,1 százalékra lassulhatott a szeptemberi 6,6 százalékról. Az infláció csökkenésében a benzinárak októberben tapasztalt havi csökkenésének lehetett fontosabb szerepe. Az élelmiszerek esetében viszont az árak szeptemberinél nagyobb havi alapú emelkedésével kell számolni a szárazság miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.