BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Mi szeretnénk aktivizálni a piacot”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A CIB Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt. komoly bővülést ért el 2012-ben, amely részben a bankcsoport kkv-divíziójával folytatott eredményes közös munkának is köszönhető – nyilatkozta lapunknak Gál Gaszton, a társaság vezérigazgatója.

– Az idei első fél év már növekedést hozott a faktorpiacon. A CIB Faktor teljesítménye hogyan alakult az év eddigi részében?
– Az első fél évben tapasztalt piaci növekedés a harmadik negyedévre már sajnos megtorpant, hiszen a piac az év eleji 5-6 százalékos bővülést követően szeptember végére már 2 százalékos mínuszba került. Ez ugyanakkor nem a piac egészének gyengülő teljesítményével magyarázható, hanem azzal az átrendeződéssel, amely 2-3 szereplő belső problémáiból következett. Ráadásul a 2 százalékos csökkenés a pénzügyi szolgáltatói piac egészével összevetve egyáltalán nem rossz teljesítmény. Ami magát a CIB Faktort illeti, mi az üdítő kivételt jelentjük a piacon, hiszen 28 százalékos forgalmi bővülést értünk el, ami a pénzügyi szolgáltatók között is kiemelkedő teljesítményt jelent. Ez a növekedés egyértelműen annak a stratégiának a sikerét jelzi, amelyet évek óta folytatunk, és persze annak, hogy számos új ügyfelet sikerült szereznünk az elmúlt időszakban.
– Hogyan sikerült elérni ekkora mértékű növekedést?
– A jó teljesítményünk mögött jelentős mértékben az áll, hogy eredményes együttműködést folytatunk a CIB csoport kkv-divíziójával, amelynek egyébként már maga a CIB Faktor is részét képezi. Sikerünk titka, hogy mi magunk igyekszünk aktivizálni a piacot, és kihasználjuk az akvizícióban, a bővülésben rejlő lehetőségeket. A sikerben kulcsszerep jut a bankcsoportnál működő személyes tanácsadásnak is: ebben az évben ezernél is több ügyféllel tárgyaltunk, és a megkeresések többségében személyes találkozóra is sor került. Ezeken a találkozókon az ügyfelekkel együttműködve keressük meg a mindenki számára megfelelő megoldást, amelynek nagyon sok esetben része a faktoring, elsősorban a forgóeszköz-finanszírozás területén. A már több mint négy éve tartó válság fontos pozitív hozadékának tartom egyébként, hogy az ügyfelek sokkal nyitottabbak a számukra legjobb megoldás közös kidolgozására, az együttgondolkodásra, amiben mi maximálisan partnerek vagyunk. Talán ennek is köszönhető, hogy az ügyfeleink száma az elmúlt időszakban másfélszeresére nőtt, és immár több százra tehető.
– Mely ügyfélcsoportok generálják a CIB Faktornál a növekedést? Önöknél is igaz a piaci tendencia, amely szerint a forgalom egyre nagyobb részét generálják a kis- és középvállalkozások, a mikroterület részesedése pedig csökken?
– Igen, valóban megfigyelhető, hogy a faktorportfólión belül a közepes és nagyobb vállalkozások részesedése megnőtt, a mikrovállalkozásoké pedig csökkent. Ennek oka, hogy a mikrovállalkozások ma inkább az elérhető államilag támogatott hiteleket keresik jobban, míg a faktoráló mikrocégek számára jelenleg állami támogatás nem elérhető. A CIB Faktor is a közepes és nagyobb méretű – 200 millió forintnál nagyobb árbevételű – cégekre fokuszál.
– Mely ágazatok húzzák most a faktoringot?
– Azok, amelyeknél a vevőkövetelések aránya magas, hosszúak a fizetési határidők, ebből eredően a napi működés finanszírozása nehézségekbe ütközik. Ilyen iparág pedig sok van: így például az autóipar – itt már a 90–120 napos fizetési határidő általánosnak számít –, a fém- és gépipar, az élelmiszeripar vagy akár a fogyasztási cikkek kereskedelme, ahová a nagy áruházláncok is tartoznak. Ezekre mind jellemző, hogy jól fizető partnerek működnek a piacon, ám a fizetési határidők túl hosszúak.
– A faktoring kapcsán visszatérő kérdés az ár, amelyet az ügyfelek többnyire magasnak tartanak. Mennyire megalapozottak ezek a félelmek?
– Az árazásnál érdemes szétválasztani a banki és nem banki hátterű piaci szereplőket. A nem banki hátterű cégeknél ugyanis a relatíve magas kockázatokhoz magasabb díjak társulnak, míg a banki hátterűeknél a faktoring csak a finanszírozás egyik lehetséges módját jelenti, amely kedvezőbb árazást tesz lehetővé. A mi esetünkben az árazás sokszor alacsonyabb, mint egyéb hitelmegoldások kapcsán, sőt az a jellemző, hogy a költségek csak az igénybevétel során jelentkeznek, a fix éves díjak pedig alacsonyak. Azt is látni kell, hogy mindemellett már az ügyfelek is sokkal jobban megtanultak ezzel a lehetőséggel kalkulálni és az árazásokat összehasonlítani, mint korábban, összességében pedig egyre jobban optimalizálják a finanszírozási költségeiket. Mindezek miatt a hitelek és a faktoring árazása közötti különbségek mára kisimultak.
– Hogyan kívánják megőrizni domináns szerepüket a piacon, melyek a lehetséges fejlesztési irányok?
– Úgy vélem, hogy a faktoring azon területek egyike, amelyek előtt óriási növekedési lehetőségek mutatkoznak a piacon. A fejlesztéseknél több irányt látok: az egyik, hogy az ügyfeleknek nyújtott banki forgóeszköz-finanszírozási megoldások esetében – egy egységként kezelve – az eddiginél is jobban kapcsoljuk össze a hiteleket a faktoringgal. A másik, hogy a fizetési fegyelem romlásából adódó veszteség csökkentése érdekében a vevői követelések kockázatának átvállalására, illetve a cash-flow kiszámíthatóságára irányuló konstrukciókat dolgozzunk ki, amelyekre nyilvánvalóan erős kereslet mutatkozik majd. Mindemellett tovább kívánjuk növelni elérhetőségünket online szolgáltatásaink elindításával. A stratégiánk ugyanakkor változatlan: a CIB Bank kkv- üzletágával közösen dolgozva kívánjuk folytatni tevékenységünket.

Gál Gaszton

a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen utolsó évesként – 2000-ben – kezdte el szakmai pályafutását a Citibanknál mint értékesítési elemző. A diplomázását követően a Citibanknál először termékértékesítő menedzser, majd 2004-től multinacionális cégek ügyfélkapcsolati és akvizíciós menedzsere. 2005-ben a Globális Tranzakciós Szolgáltatások terület regionális termékértékesítési igazgatójának nevezik ki, ezután a közép- és kelet-­európai országokban, valamint a volt Jugoszláviában működő multinacionális vállalatok számára nyújtott tranzakciós szolgáltatások vezetőjeként dolgozik.

2006 novembere óta a CIB Faktor Zrt. vezérigazgatója, illetve az elmúlt két évben a társaság igazgatóságának elnöke. A CIB Faktor Zrt. faktorált forgalma az elmúlt években a négyszeresére nőtt, és immár évek óta a piac legnagyobb önálló faktorcége.

2006 novembere óta a CIB Faktor Zrt. vezérigazgatója, illetve az elmúlt két évben a társaság igazgatóságának elnöke. A CIB Faktor Zrt. faktorált forgalma az elmúlt években a négyszeresére nőtt, és immár évek óta a piac legnagyobb önálló faktorcége. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.