Részvényesek is lehetnek az E-Star kötvényeseiből
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKÖZGYŰLÉS A hosszú hétvége péntekjén tartotta meg az E-Star első megismételt rendkívüli közgyűlését, az ismétlésre azért volt szükség, mert a részvényesek aránya az első összehíváskor nem érte el az 50 százalékot. A közgyűlés zártkörű volt, így a sajtó és azok a részvényesek, akik nem regisztráltak előzetesen, nem vehettek részt rajta, az egyik, 1350 részvénnyel rendelkező kisbefektető kérésére zárták ki egyébként az eseményről a nyilvánosságot.
A tőzsde honlapjára feltett jegyzőkönyv szerint a közgyűlés Csaba Balázst és Dácz Gábort mind a felügyelő-, mind az audit bizottságba megválasztotta. Azt is elfogadta a közgyűlés, hogy az igazgatósági tagok fizetése 4300-ról 2150 dollárra csökkenjen májustól visszamenőlegesen. Azt a javaslatot viszont megvétózták a részvényesek, hogy Soós Csaba, a cég elnöke önállóan is képviselhesse a céget. A fennálló, névértéken számolva mintegy 9 milliárd forintnyi kötvénytartozással kapcsolatban is születtek határozatok. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot, hogy tárgyaljon a kötvényesekkel a névérték alatti visszavásárlásról, amihez külső finanszírozót is bevonhat. Arra is felhatalmazást kapott az igazgatóság, hogy a kötvényeket szükség esetén részvényekké konvertálja, és a társaságban való részesedéssel elégítse ki a hitelezők követeléseit, ha pedig a fenti intézkedések nem vezetnek eredményre, az igazgatóság csődvédelmet is kérhet.
A hőtermelést és hőszolgáltatást végző társaság augusztusban közzétett konszolidált tőzsdei jelentése szerint 2,25 millió euró nettó veszteséget könyvelt el 2012. első félévében, míg egy évvel korábban 7,66 millió euró nyeresége volt.


