Szigorúan szabályoznák a pénzügyi ombudsmant
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságjavaslat Az Országgyűlés elé benyújtották a pénzügyi jogok biztosával kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvénymódosítás szerint természetes személyek, egyéni vállalkozók és mikrovállalkozások fordulhatnak majd a pénzügyi ombudsmanhoz. A pénzügyi jogok biztosát a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter nevezheti majd ki, tehát jelenleg a nemzetgazdasági tárca vezetője teheti majd meg.
A biztosra igen szigorú szabályok vonatkoznak majd. A kinevezést 35 évesnél idősebb jogász vagy közgazdász végzettségű, legalább ötéves tapasztalattal rendelkező ember kaphatja meg, akinek a megbízatása összeegyeztethetetlen lesz minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással. Sőt már akkor sem nevezhető ki, ha az elmúlt négy évben ilyen tisztségeket betöltött.
A biztosi munkán kívül a pénzügyi ombudsman semmiféle keresőtevékenységet nem végezhet majd, sőt a tudományos, oktatói, művészeti, szerzői jogi védelem alá eső, valamint lektori és szerzői tevékenységeket kivéve díjazást sem fogadhat el semmiért.
A törvényjavaslat még azt is szigorúan szabályozná, hogy a pénzügyi jogok biztosa mibe fektetheti be a magánvagyonát. Kizárólag állampapírt, letéti jegyet, kollektív befektetési értékpapírt és jelzáloglevelet tarthat. Ha vannak másféle értékpapírjai, vagy örököl ilyesmit, azt három hónapon belül el kell adnia. A törvényjavaslat szerint az ombudsman ezen túlmenően nem létesíthet tagsági jogviszonyt pénzügyi intézményekkel, kivéve a magánnyugdíjpénztárakat, önkéntes pénztárakat, a biztosító egyesületeket és a takarékszövetkezeteket.


