BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább estek a tarifák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei kgfb-kampányban az átlagdíj már csak 11 ezer forint. Budapesten jól áll az Aegon a biztosítók versenyében, országos szinten a K&H-t választják a legtöbben

A keresztértékesítésen van a fő hangsúly az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban – mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján. A kampányban a kiegészítők jóval fontosabbak, mint az árak, amelyek egyre mélyebb szintre süllyedtek. A Kötelező.hu adatai szerint az eddig megkötött új biztosítások átlagdíja 11 ezer forint, ami 12 százalékkal alacsonyabb a tavalyi 12 500 forintos átlagnál. A többi alkuszcég, így a PBA és a Biztosítás.hu szintén 11 ezer forintos átlagdíjat számoltak az idénre.

Az Aegon ugyanakkor csak ésszerű határokon belül kíván beszállni a versenybe – hangsúlyozta Szombat Tamás. A szakember szerint akkor számít jónak egy biztosító kgfb-tarifája, ha azáltal az ügyfelet sikerül más biztosítások megkötésére is rávenni. Az Aegonnál épp ezért az idén azok kaphatnak kiemelt kedvezményt, akik más termékekre is szerződnek a biztosítónál. Ötvenszázalékos díjengedményt kaphatnak a kgfb-tarifából azok, akik a gépjármű-biztosítással egyszerre, vagy legfeljebb 60 nappal korábban új lakásbiztosítást kötnek a cégnél, és szintén féláron kaphatják meg a kötelezőt azok, akik életbiztosítást kötnek a társaságnál a kgfb mellé.

Mivel a cégnél az új ügyfelek számára elérhető legalacsonyabb kgfb-tarifa évente 7008 forint, az új lakásbiztosítást vagy életbiztosítást kötők akár 3500 forint körüli áron is hozzájuthatnak már a kötelezőhöz. Az Aegon egyébként – akárcsak tavaly – az éves díj összegéhez képest nem százalékarányosan határozza meg a partnerkedvezmények többségét, hanem fix összegű árengedményt ad, egy meglévő lakásbiztosítás például 5 ezer, egy meglévő casco vagy vagyonbiztosítás 2500 forinttal csökkenti az éves díjat. Olcsóbb a kgfb annak is, aki megad egy e-mail címet, és annak is, aki éves díjfizetést vállal folyószámláról.

A kgfb mellé köthető kiegészítő biztosítások palettája bővült az idén. Az autósok biztosíttathatják az autóban szállított gyerekfelszereléseket, a szabadidős felszereléseket, köthető a cégnél vadkár-, kátyúkár- és rágcsálókár-biztosítás is, a rendszám és a forgalmi engedély pótlására is lehet biztosítást kötni, valamint utas- és kisállat balesetbiztosítás, és természetesen assistance szolgáltatás is igényelhető a kötelező mellé. Ezek éves díja 1200–5004 forint között van évente.

Az Aegon az idén a budapesti ügyfeleknek kínált a korábbinál lényegesen kedvezőbb díjakat, és az alkuszcégek első napok alapján összeállított adatai szerint a szerzési versenyben jól áll: a Biztosítás.hu szerint például arányaiban kevesebben mondják fel aegonos kgfb-jüket, mint amennyien leszerződnek velük. A PBA szerint is jól áll Budapesten az Aegon, országos szinten viszont a szerzési versenyt az idén a két évvel ezelőtti nyertes, a K&H vezeti, a második helyen a Wáberer áll, de jól áll a Köbe és a Genertel is.

Mivel az új ügyfeleknek a biztosítók jellemzően alacsonyabb díjakat kínálnak, nagyon sok az újrakötés, a Kötelező.hu adatai szerint a váltók mintegy fele a korábbi biztosítójához szerződik vissza, náluk az átlagos megtakarítás 6600 forint.

Egy ezüst Opel a magyar átlagautó

Az átlagos magyar autós szürke vagy ezüstmetál autót vezet, ami a legtöbb esetben Opel márkájú és átlagosan 12 éves – ismertette kilenc kelet-közép-európai országban készült felmérése alapján a Generali PPF Holding (GPH). Az Opel nem csak nálunk népszerű, Bulgári-ában, Horvátországban, Lengyelországban, Romániá-ban és Szerbiában is a biztosított autók 8–17 százalékát ez a márka adja.

A GPH felmérése alapján az kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) az Opelé az első hely 13 százalékkal, a második helyen a Suzuki áll 11 százalékkal, míg a fiktív dobogó harmadik fokán a Volks-wagen parkol, 8,7 százalékos aránnyal. A casco-biztosítások között a Suzuki lekörözte az Opelt: Suzuki (15,4 százalék), Opel (15,3), és Ford (13).

Az itthon népszerű márkák a GPH többi leányvállalatánál is hasonlóan jól szerepelnek: az Opel például csak Csehország-ban és Szlovákiában nem jutott be a top5-be a kgfb esetén.

Az egyetlen olyan márka, amely minden országban a legjobb háromban szerepel, a VW, de ez is csak a kgfb esetén, a cascóval biztosított autók között nagyobb változatosság figyelhető meg.

A GPH felmérése alapján az kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) az Opelé az első hely 13 százalékkal, a második helyen a Suzuki áll 11 százalékkal, míg a fiktív dobogó harmadik fokán a Volks-wagen parkol, 8,7 százalékos aránnyal. A casco-biztosítások között a Suzuki lekörözte az Opelt: Suzuki (15,4 százalék), Opel (15,3), és Ford (13).

Az itthon népszerű márkák a GPH többi leányvállalatánál is hasonlóan jól szerepelnek: az Opel például csak Csehország-ban és Szlovákiában nem jutott be a top5-be a kgfb esetén.

Az egyetlen olyan márka, amely minden országban a legjobb háromban szerepel, a VW, de ez is csak a kgfb esetén, a cascóval biztosított autók között nagyobb változatosság figyelhető meg.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.