Pénz- és tőkepiac

A kereskedés végén jelennek meg a nagyobb eladók

Nulla körüli, vagy kis pluszos nyitást várnak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az előző napok mozgásához hasonlóan csütörtökön is arra számít a BÉT-en, hogy a kezdeti lassú emelkedés után nap végére csökkenhetnek az árfolyamok. Kifejtette: a kereskedés vége felé, függetlenül az éppen aktuális piaci hangulattól jelennek meg a nagyobb eladók egyes papírok - így például a Richter és a Mol - piacán.

Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a Richter és a Mol is csütörtökön tartja közgyűlését; a gyógyszercégnél 1:10 arányú részvényfelaprózásról dönthetnek, ami kedvező lehet a kisbefektetőknek, és elősegítheti azt is, hogy a papír visszakerüljön az MSCI feltörekvő piaci indexbe. Gabler Gergely szerint ez ugyanakkor a május 15-i felülvizsgálatkor még nem lesz aktuális, de az idén még megtörténhet.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője nulla körüli, vagy kis pluszos nyitásra számít a BÉT-en. Elmondta, hogy az elmúlt napokban a vártnál gyengébb makroadatok érkeztek Európából, ugyanakkor a piac egy 25 bázispontos európai központi banki kamatcsökkentést kezdett beárazni. Ez, valamint az Olaszországgal kapcsolatos kedvező hírek felfelé hajthatják az árfolyamokat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,87 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 17 880,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel pozitívan teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 110 forinttal, 0,69 százalékkal 16 040 forintra erősödött, 840,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 4550 forinton zártak, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 412 forintra nőtt, forgalma 614,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,08 százalékkal 32 520 forintra csökkent, a részvények forgalma 299,8 millió forintot ért el.

részvény Magyar Telekom OTP részvény árfolyam tőzsde BUX Mol Richter árfolyam
Kapcsolódó cikkek