BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Betét helyett hitelpapírok

A csökkenő kamatkörnyezetben növekedhet az igény a kötvények iránt, amelyek még így is képesek stabilan az infláció fölött teljesíteni. Az MKB az idén különféle strukturált kötvényekkel próbálja a magasabb hozamok iránti keresletet kielégíteni

A lakosság megtakarítási hajlandósága magas, a betétkamatok viszont egyre alacsonyabbak, ez felértékelheti a kötvény jellegű megtakarításokat – mondta az MKB tegnapi sajtóbeszélgetésén Pásztor Csaba, a társaság befektetési szolgáltatásokért felelős vezetője. A bankok a mostani kamatkörnyezetben is szeretnének értéket adni a befektetőknek, akik a korábbi években hozzászoktak a vonzó kamatokhoz. Az MKB-nak évek óta van már kötvényprogramja, az idén is több száz milliárd forintos kibocsátást terveznek.

A legkedveltebb hitelpapír a változó kamatozású kötvény, amelynek a kuponja jelenleg 6 százalék körül van, de ahogy csökken a bubor, ennek a kamata is csökken. Pásztor szerint azonban még így is vonzó lehet ez a befektetés, hiszen stabilan az infláció fölött tud teljesíteni. Tavaly árfolyamindexált kibocsátások is voltak az MKB-nál, amelyek akkor adtak magas kamatot, ha az euró/forint árfolyam egy meghatározott sávban maradt. A sávot sikerült jól eltalálni, volt ugyanis olyan sorozat, amely 10 százalék fölötti kamatot fizetett végül. Az idén is tervezi ilyen strukturált kötvény kibocsátását a bank, ezek ugyanis Pásztor szerint a csökkenő kamatkörnyezetben egyre izgalmasabbak lehetnek. Az árfolyamindexált konstrukciók mellett a részvénypiacok teljesítményéhez igazodó kötvények piacra dobását is tervezik, mivel a részvénypiacok is jól teljesíthetnek az idén.

A magyar állampapírpiaccal kapcsolatban a szakember várakozásai pozitívak. Nálunk 5 százalékkal magasabbak a hozamok, mint Németországban, ez vonzó lehet a külföldi befektetők számára, akik továbbra is vásárolni fogják a magyar állampapírokat. Azt azonban ők is tudják, hogy a magyar állampapírpiac likviditása szűk, ezért hosszú távra vásárolják meg a kötvényeket. Olyan kiszállások, amilyeneket 2008-ban tapasztaltak, az MKB szakértője szerint a közeljövőben nem várhatók. „A külföldieket nem annyira izgatja, milyen eszközöket használnak a költségvetés fenntartására, az a lényeg, hogy kontroll alatt legyen” – magyarázza a bizalom okát Pásztor.

A külföldiek érdeklődésének fokozódását a CDS-felárak is tükrözik, amelyek csökkentek az utóbbi időszakban. Az is pozitív jel, hogy az ÁKK februárban elfogadható hozamszint mellett tudott dollárkötvényeket kibocsátani. A monetáris politikában ugyan vannak bizonytalanságok, de a szakember nem számít arra, hogy olyan lépéseket tesz majd az MNB, amelyek felborítanák a piacot. Az állampapírokat nem csak a külföldiek, de az MKB ügyfelei is kedvelik, közöttük persze vannak olyan intézményi ügyfelek is, amelyek kénytelenek állampapírokat tartani. A két inflációt követő, kiemelkedő kamatozású lakossági államkötvény, az eurós PEMÁK és a forintos PMÁK forgalmazásában ugyan nem vesz részt a bank, de ügyfeleiket ezekkel is ki tudják szolgálni.

A Moody’s és az MKB

Két hete jelentette be az MKB, hogy szakít a Moody’s hitelminősítővel, miután az hirtelen négy fokozattal minősítette le a társaság besorolását. Pásztor szerint alapvetően két hiba volt a Moody’s értékelésében.

Egyrészt az írták, hogy a tulajdonos, Bayern LB nem támogatja megfelelően a bankot. Ez viszont nem igaz, mivel a BayernLB mindig biztosította a szükséges tőkepótlásokat. Az sem igaz, hogy a Bayern LB nem támogatja az üzletpolitikát. Az utóbbi időben nyitottak a lakosság, és a kkv-k felé, és a privátbanki illetve treasury területet is erősítenék: ezt az anyacég is támogatja.

Egyrészt az írták, hogy a tulajdonos, Bayern LB nem támogatja megfelelően a bankot. Ez viszont nem igaz, mivel a BayernLB mindig biztosította a szükséges tőkepótlásokat. Az sem igaz, hogy a Bayern LB nem támogatja az üzletpolitikát. Az utóbbi időben nyitottak a lakosság, és a kkv-k felé, és a privátbanki illetve treasury területet is erősítenék: ezt az anyacég is támogatja.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.