BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi károkozó autósok - változik a biztosítási törvény

Megjelent a biztosítási tárgyú törvények módosítására vonatkozó törvénytervezet a kormány honlapján. A biztosítási törvény részletesen meghatározza a biztosítók vállalatirányítási rendszerét, kibővíti a felszámolás szabályait. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény pedig a külföldi, illetve az ismeretlen járművek által okozott károk rendezésére vezet be újabb szabályokat.

A biztosítási törvény egyik módosító szabálya megtiltja, hogy bárki kiváltsa a saját biztosítási díját azzal, hogy közvetítő tevékenységbe kezd. A jogszabály rendelkezik majd arról, hogy a biztosítóknak a saját informatikai rendszerük biztonsági kockázatelemzését legalább kétévente felül kell vizsgálniuk.

A módosítást követően nem lesz kötelező, hogy a biztosító vezető orvost alkalmazzon. Az ő funkciója az életbiztosításoknál az ügyfél egészségének - a szerződés megkötése előtti - elbírálása. A tervezet azzal indokolja a funkció megszűnését, hogy az egészségügyi kockázatok elbírálásának fejlődése nem teszi szükségessé az orvosi vizsgálatot. Így a biztosító a jövőben csak vezető aktuáriust (matematikust), vezető jogtanácsost, továbbá számviteli- és belső ellenőrzési vezetőt köteles alkalmazni.

Egy új fejezet tartalmazza a biztosítási törvényben a társaságok irányítási rendszerével kapcsolatos szabályokat, amelyek a biztonságosabb működés révén hatnak ki az ügyfelekre.

A kgfb törvény jelenleg is szabályozza a külföldi járművek által magyar járműben okozott, illetve az ismeretlen jármű által okozott károk rendezését. Az ezeket intéző szervezetek ma is a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) keretében működnek, de a tervezet elkülönült szervezeti egységgé teszi ezeket, vagyis önálló számvitelre, beszámoló készítésére kötelezi az új egységet. A tervezet elismeri, hogy a MABISZ példaértékűen látja el ezt a feladatát, de az elkülönült szervezeti egységgé alakítás még költséghatékonyabbá teszi a munkát.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.