A bankok beszámolói szerint a lakosságnál komolyabban érinti a vállalatok bankolási költségeit az illeték. Az Erste Banknál úgy látják, a nagyobb vállalkozásokra akár milliós nagyságrendű többletterhet is róhat az új közteher, a kisvállalatoknál havonta 10–20 ezer forinttal nőnek a költségek miatta. A vállalkozások pénzforgalmában ugyanakkor nem érzékeltek jelentősebb változásokat a banknál, aminek az lehet az oka, hogy a kisebb cégeknél a plusz költség nem olyan nagy, a nagyvállalatoknak pedig időre van szükségük ahhoz, hogy a pénzforgalmukat optimalizálják.
Az MKB szakértői szerint a legnagyobb vesztesei az illetéknek azok a vállalatok, amelyek rendszeresen kezdeményeznek 2,5–3 millió forint közötti átutalásokat, vagy rendszeresen 2 millió forint körüli összegű készpénzfelvételre kényszerülnek. Az ilyen cégek ugyanis szinte mindig a maximális összegű illetéket fizetik meg, 3 millió forint fölött ugyanis életbe lép a 6 ezer forintos illetékmaximum. Több banknál tapasztalták emiatt, hogy a cégek igyekeznek a rendszeresen végrehajtott tranzakciókat csoportosítani, hogy minél jobban kihasználják az illetékplafont. Ezt látják az MKB-nál, a Raiffeisennél, az UniCreditnél és a Budapest Banknál is próbálják a vállalati ügyfelek optimalizálni az utalások számát.
Az UniCreditnél ezen túlmenően azt is észlelték, hogy a nem forint alapú nemzetközi fizetési forgalommal rendelkező vállalatok már az illeték bevezetésének a hírére vizsgálni kezdték, hogy fizetési forgalmuknak a környező országokba való áttelepítésével csökkenthetik-e a költségeiket. Egyes vállalatok léptek is már ebben az ügyben, másoknál pedig napirenden van a kérdés. A legnagyobb forgalmú cégek már hónapokkal ezelőtt megversenyeztették a piacot, hogy optimalizálják a bankolási költségeket, az UniCredit szerint ez a piaci átrendeződéssel járó folyamat az év végéig is eltarthat.
A bankok egyébként állítják: nem ismernek olyan módszert, amellyel elkerülhető lenne az illeték.
A bankok egyébként állítják: nem ismernek olyan módszert, amellyel elkerülhető lenne az illeték. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.