BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bizonytalan munkahely miatt nem veszünk fel hitelt

Nem kedvez a lakossági hitelfelvételi kedvnek a magas munkanélküliségi ráta és a munkahely elvesztésétől való félelem. Visszatartó erő lehet az elmúlt évek hitelfizetési nehézségeiről szóló hírek sokasága is, pedig az életkörülmények, a jövedelmi helyzet változása nem jelenti egyértelműen a hitelek bedőlését. A bajba jutott hitelesek számos fizetéskönnyítő megoldás közül választhatnak, ha időben kapcsolatba lépnek és együttműködnek bankjukkal – közölte a K&H.

Az idei első negyedév 72,4 milliárd forintos lakossági hitelfelvétele alulmúlja a válság éveinek első negyedéves hitelfelvételi adatait. „A hitelfelvételi kedv megerősödését a 12 százalék körüli munkanélküliségi ráta mellett nem segíti az sem, hogy a munkahellyel rendelkezők közül is sokan ódzkodnak a hitel gondolatától, mivel nem látják biztosítottnak, hogy pár év múlva is keresők lesznek. Így nem mernek vállalni egy 5-10 évre szóló elkötelezettséget, nem kezdenek nagyobb vásárlásokba, építkezésbe, lakásfelújításba. Különösen magas a hitelek elutasítottsága a pályakezdő, 19-29 éves fiatalok körében. Felméréseink szerint a megkérdezettek 43 százalék semmilyen körülmények között nem venne fel hitelt” – mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

Visszafoghatják a hitelkeresletet a devizahitelesek nehézségeiről szóló híradások is. A K&H-nál is a devizahitelesek ügyfélköréből kerül ki a nem fizetők, illetve a késedelmesen teljesítők többsége. Fontosnak tartjuk, hogy tudatosítsuk ügyfeleinknél azt, hogy a bizonyos időre nehéz anyagi körülmények közé került adós folyamatosan működjön együtt a bankkal, és vegye igénybe a törlesztéskönnyítési lehetőségeket.

A K&H-nál az utóbbi félévben csökkent a nem fizető hitelesek aránya, amiben  nagy szerepe van annak, hogy azoknak az ügyfeleknek, akiknél a hiteltörlesztés nehézségének jelei mutatkoznak, különféle  fizetéskönnyítő megoldásokat javaslunk. Fontos, hogy az ügyfél, akinek a jövedelmi helyzetében átmeneti vagy tartós romlás következik be, ne csak akkor keresse meg a bankját, ha már késedelme van, és főként ne várja meg a banki felszólítást. Ha az ügyfél időben kapcsolatba lép a bankkal, úgy nem halmoz fel olyan mértékű tartozást, amit már nehéz kedvezően kezelni. A legrosszabb alternatíva, ha az adósok egyáltalán nem keresik a kapcsolatot a bankkal, vagy a felkínált lehetőségektől elzárkóznak, és nem működnek együtt a hiteltartozás rendezésében – mondta dr. Bába Ágnes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.