Áttörte a 290-es szintet a forint
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA tegnapi nap első felében a 290-es szint, ami egyben a 200 napos mozgóátlag még kemény diónak bizonyult a forint számára, a délutáni forinterősödési hullám nyomán azonban az áttörés megtörtént, és az EURHUF 290 alatt zárt. A 200 napos mozgóátlag áttörése technikai szempontból további forinterősödést sugall. A legközelebbi fontos szint 288,5 körül van, ugyanis a február közepi kisebb forinterősödési hullám ennek környékén fulladt ki.
Rövid hazai piaci áttekintés:
Tegnap délelőtt a forint egy rövid időre áttörte a 290-es szintet, majd visszagyengült a 291-es szint közelébe. A délután második felében azonban érdemi forinterősödési hullám indult meg, s az EURHUF devizapárnak 290 alatt sikerült zárnia. Ebben meghatározó szerepe volt a kedvező nemzetközi piaci hangulatnak. A reggeli kereskedésben is 290 alatt tartózkodik az EURHUF. A mai napon a forintpiac is leginkább Ben Bernanke Fed elnök kongresszusi meghallgatására koncentrálhat. A fő kérdés, hogy tesz-e bármilyen célzást az elnök a jelenleg is folyó eszközvásárlási program lassítására vagy esetleges leállítására vonatkozóan.
A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción a maximális hozam 4,24 százalék lett. 100 Mrd forintot meghaladó kereslet mellett az ÁKK az eredetileg tervezettnek megfelelően 50 Mrd forintot bocsátott ki a papírból. Az állampapírok másodpiacán a diszkont hozamok nem változtak, a kötvények esetében 10-14bp-os emelkedés történt a referenciaszintekben.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemzetközi devizapiacon a hét első felét a dollár gyengülése határozza meg, miután hétfőn emelkedésbe váltott a múlt hetet jellemző csökkenő árfolyammozgás. Ma reggel 1,2912-es árfolyam mellett kereskednek az EURUSD-vel. A tegnapi dollárgyengüléshez hozzájárult, hogy James Bullard, a New York-i Fed nyíltpiaci bizottságának tagja az eszközvásárlási program folytatására utalt, sőt egyenesen hasonló program beindítását javasolta az EKB számára is. A nap eleji megingás után emelkedésbe kapcsoltak a vezető tengerentúli mutatók, záráshoz közeledve azonban csökkent a lendület, de a piacok még így is pluszban fejezték be a kereskedést (Dow 0,34 százalék, Nasdaq 0,16 százalék, S&P500 0,16 százalék). A nyugat-európai indexek is emelkedéssel zárták a kereskedést (FTSE100 0,72 százalék, DAX 0,19 százalék, CAC40 0,33 százalék).
Ázsiában a Nikkei index emelkedéssel zárt, miközben a jen mérsékelt ütemben tovább gyengült a dollárral szemben. A hongkongi tőzsdén a délelőtti kereskedési szakaszt a mai napra egy vihar miatt eltörölték, így a kereskedési idő néhány órára szűkült, amiben az index csak egy minimális elmozdulást produkálva 0,17 százalékot csökkent. A Shanghai index értéke a Hang Seng-hez hasonlóan nem produkált érdemi elmozdulást.
Az árupiacon a WTI ára 95,9 dollár volt ma reggel, ami némi csökkenést jelent, köszönhetően az 532 ezer hordós amerikai nyersolaj készletnövekedésnek. Az arany ára 1.380 dollárig nőtt, a befektetők egyrészt a jegybanki pénzkínálat növekedését, másrészt a pénzügyi eszközökből való kiszállást figyelik. Miközben India és Kína fizikai aranyszükséglete történelmi magasságokba emelkedett, a pénzügyi befektetők eladják ETF-jeiket, ami növeli a kínálatot. Mind az amerikai, mind az európai határidős piacok vegyes képet mutatnak ma reggel.
Friss hazai és nemzetközi hírek:
Tegnap James Bullard, a St. Lous-i Fed elnöke és egyben a New York-i Fed nyíltpiaci bizottságának tagja mondta el Frankfurtban, hogy a jegybanknak folytatnia kell az eszközvásárlási programot, persze annak mértékét változtathatja a gazdasági mutatók függvényében.
A japán jegybank a korábbinál optimistábban fogalmazott a gazdasági kilátásokat illetően. Meglátása szerint az export csökkenése megállt, és a belföldi kereslet is növekedésnek indult. A jegybank nem változtatott a monetáris kondíciókon. A gazdaság továbbra is deflációs állapotban van, de néhány indikátor már az inflációs várakozások növekedését mutatja.
A KSH közleménye szerint a nemzetgazdaságban márciusban a bruttó bérek 3,2 százalékkal nőttek a februári 2,8 százalék után. A nettó keresetek emelkedése 4,4 százalékos volt. A versenyszektor rendszeres bérei éves szinten 3,2 százalékkal emelkedtek.


