Egyelőre nem tud tovább erősödni a forint
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTegnap nap közben a forint erősödését lehetett tapasztalni, aztán a nap végére a forint visszagyengült a reggeli szintekre. Reggel egyelőre kisebb gyengülés látszik, valamivel 292 forint alatt jegyzik az eurót. Tegnap egyébként csaknem elérte a kurzus a 289,3-289,4 körül álló 200 napos mozgóátlagot.
A forint tegnap meg tudta tartani a szerdai erősödés után kialakult szinteket, sőt: nap közben még ehhez képest is volt némi átmeneti erősödés, ami aztán nap végére visszafordult. Érdekes fejlemény volt tegnap Matolcsy György jegybankelnök miskolci előadása, amelyben a Növekedési Hitelprogram mellett beszélt az árfolyamról és a várható kamatpolitikáról is. A 290 forint körüli euró árfolyamot az export szempontjából megfelelőnek nevezte, illetve jelezte, hogy további kamatcsökkentések jöhetnek. Balog Ádám alelnök később nem felejtette el jelezni, hogy a jegybankelnök szájából elhangzó árfolyam nem az MNB árfolyamcélja, mert olyan a jegybanknak nincs. A nyilatkozatok mindenesetre azt sugallják, hogy a jelenleginél sem sokkal gyengébb, sem sokkal erősebb forintárfolyamot nem szeretnének látni a jegybankban.
A tegnapi kötvényaukción a három papír iránt összességében 194,6 Mrd forintot kitevő kereslet mutatkozott. Az ÁKK pedig összesen 67,5 Mrd forintot bocsátott ki a kötvényekből, ami 22,5 Mrd forinttal több az eredetileg tervezettnél. A délutáni nem-kompetitív tenderen még 24 Mrd forintnyi kötvény került kibocsátásra. A maximális hozam a 3, az 5 és a 10 éves kötvény esetében rendre 4,38 százalék, 4,50 százalék és 4,85 százalék lett. Az állampapírok másodpiacán tovább csökkentek a referenciahozamok, a diszkont papírok esetében 1-2, a kötvényeknél pedig 5-9bp-tal.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemzetközi devizapiacon a kedvezőtlen amerikai adatok ellenére tegnap is tovább folytatódott a dollár erősödése, bár az üteme jelentősen lassult. Az EURUSD árfolyam 1,2887-ről 1,2882-re mérséklődött. A vártnál gyengébb amerikai adatok hatására lejtmenetbe kezdtek az amerikai piacok. Az S&P 500 0,53 százalékot, a Nasdaq 0,19 százalékot, a Dow index 0,28 százalékot esett, pedig nyitáskor még egy minimális emelkedés is felfedezhető volt. Az európai piacok tegnap nulla körüli vegyes mozgást produkáltak, egyértelmű irány nélkül zajlott a kereskedés. A DAX index 0,09 százalékot emelkedett, a FTSE 100 0,08 százalékot csökkent. A hét utolsó napjára ismét összekapták magukat az ázsiai indexek, és mérsékelt emelkedést mutattak. A Nikkei a tegnapi korrekció után ma ismét felülteljesítőnek számított 0,56 százalékos emelkedésével. A Hang Seng 0,17 százalékot, a Shanghai index 0,36 százalékot emelkedett.
Az árupiacon a tegnapi délutáni vártnál rosszabb amerikai adatok hatására az arany árfolyama kissé elindult felfelé, de a reggeli árfolyamesést még így sem tudta ledolgozni. Ma reggel 1.382 dolláron kereskednek az arannyal. Az arany az elkövetkező időszakban akár a korábbi lokális minimumnak számító 1.321 dollárig is folytathatja a lejtmenet. Az olaj árfolyama tegnap hirtelen megugrott, és 94,34 dollárról 95,16 dollárig emelkedett. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.
Friss hazai és nemzetközi hírek:
Az USA-ban a fogyasztói infláció év/év alapon mindössze 1,1 százalék volt áprilisban a márciusi 1,5 százalék után. A várakozás 1,3 százalék volt. A vártnál több új munkanélküli segélykérelem érkezett, 360 ezer fő fordult először segélyért a várt 330 ezer fővel szemben. A megkezdett házépítések száma is visszaesést mutatott és egyúttal elmaradt a várakozástól is. Mindössze 853 ezer kivitelezést kezdtek meg áprilisban a megelőző havi több mint 1 millió után. A várt adat 970 ezer volt. Szintén a vártnál gyengébb lett a Philadelphiai Fed index értéke: 2 pont helyett -5,2 pont lett.
Az Eurózónára számított fogyasztói árindex a vártnak megfelelően év/év alapon 1,2 százalékos inflációt mutatott.


