Ötezermilliárd értékpapírban
Az értékpapírok közül a tőkebeáramlás legnagyobb nyertesei a befektetési alapok. Ezekbe az év első három hónapjában 386,6 milliárd forintnyi friss pénz került, már januárban és februárban is meghaladta a tőkebeáramlás mértéke a 100 milliárd forintot, márciusban pedig 170 milliárd forintnál is több pénzt gyűjtöttek az alapok. Az alapokból jóformán csak az állam és a biztosítók, valamint nyugdíjpénztárak adnak el, minden más szektor vásárolja a befektetési jegyeket. A legnagyobb vásárlók a háztartások, amelyek három hónap alatt 292,9 milliárd forintnyi megtakarítást helyeztek el befektetési alapokban, amiből márciusra több mint 134 milliárd forint jutott. Az alapok egyébként az év eddigi részében jól teljesítettek, a befektetőik összességében véve pozitív hozamokat tapasztalhattak. Március végére így a befektetési alapokban lévő vagyon ismét megközelítette a 3900 milliárd forintot, ebből a háztartások értékpapírszámláin több mint 2555 milliárd forintnyi volt, ami historikus rekordot jelent.
A másik lakossági kedvenc az állampapír, amiből a kisbefektetők állománya az idei első negyedév végén is újabb történelmi csúcson állt: 1435,3 milliárd forinton. Az állampapírokba 2012 februárja óta töretlenül áramlik a lakossági megtakarítás, és bár az Államadósság Kezelő Központ folyamatosan csökkenti a lakossági termékek kamatait, az idei első három hónapban sem torpant meg a lendület. Az első negyedévben a háztartások 184,8 milliárd forintnyi friss megtakarítást helyeztek el az állampapírpiacon, náluk lelkesebben csak a bankok vásárolták az államadósságot, ők csaknem 200 milliárd forinttal szálltak be az állampapírpiacba. A külföld januárban és februárban még nettó értelemben állampapír-vásárlónak számított, márciusban viszont már eladott az értékpapírokból.
A banki kötvények iránti kereslet továbbra is negatív. A háztartások immár egy éve minden hónapban többet váltanak vissza ezekből a papírokból, mint amennyit vásárolnak, ezen az alacsony betétkamatok sem tudtak változtatni. Részvényekből viszont vásároltak márciusban, ám sokat buktak is a befektetéseiken, így a harmadik hónap végén 310 milliárd forint körüli közvetlen részvénybefektetésük maradt.
A nagyja a külföldieknél
Még mindig a külföldi befektetőknél van a magyar állampapírok nagyobbik része. Március végén is több mint 55 százalékkal részesedtek a 18647,9 milliárd forintos állományból. A háztartások részesedése folyamatosan nő az állampapírpiacon, a harmadik hónap végén 7,7 százalékkal részesedtek belőle, ami kiugró eredmény ahhoz képest, hogy 2012 elején például még 5 százalék alatt volt az arányuk.A háztartásoknál nagyobb arányban részesednek viszont az állampapírpiacból a hazai pénzügyi intézmények, náluk van az állampapírjaink több mint egyharmada.
A háztartásoknál nagyobb arányban részesednek viszont az állampapírpiacból a hazai pénzügyi intézmények, náluk van az állampapírjaink több mint egyharmada. -->


