BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balesetbiztosítások: teljes védelem napi 50 forintért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elkezdődött az év balesetek szempontjából legveszélyesebb időszaka, a nyári szünet, a Mabisz adatai szerint százból mégis csupán 6 honfitársunknak van balesetbiztosítása. Pedig akár napi 50 forintért teljes körű védelmet nyújt ez a szolgáltatás. A PBA Biztosítási Alkusz Kft. kiszámolta: ha egy négyfős család a Balatonra készül, akkor akár napi fél liter benzin áráért gondoskodhatnak biztonságukról: hiszen a zsúfolt autópálya és a vízpart is veszélyeket rejthet. Ráadásul utasbiztosítást belföldi út esetében nem köthetünk.

Indul a balatoni szezon, vele pedig a szaporodó veszélyhelyzetek az autópályákon, főutakon és persze a vízparton. Évekre visszamentő tapasztalat, hogy júliusban és augusztusban megemelkedik a közúti balesetek száma. A rendőrségi statisztikák szerint már az év első négy hónapjában 5078 ember sérült meg összesen 3807 közúti balesetben.

A nyár sajnálatosan hasonló számú balesetet hoz – ám mindössze két hónap alatt. A rendőr-főkapitányság külön figyelmeztetéssel készült a vakációra: az iskolapadból kiszabaduló gyerekek gyakori elszenvedői a baleseteknek, többnyire gyalogosként vagy biciklisként. Éppen ezért érdemes minél hamarabb mindenkinek balesetbiztosítást kötnie.

„Ráadásul sokan nem is tudják, milyen alacsony díjjal tudjuk magunkat kiemelkedően magas kifizetésekre és szolgáltatásokra biztosítani” - mondja Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. alkusz üzletág igazgatója.  A piacon évi 15 és 29 ezer forint között sávban mozognak a némileg eltérő kockázatú balesetbiztosítások. Ez annyit jelent, hogy napi 50 forintért már a legfontosabb vészhelyzetekre fizet a biztosító (baleseti halál, rokkantság, munkaképtelenség, műtéti térítés). Ennek ellenére e szolgáltatás nem kifejezetten népszerű itthon: a MABISZ adatai szerint mindössze 656 ezer magyarnak van valamilyen önálló bővebb szolgáltatási skálát tartalmazó balesetbiztosítása.

A táblázatból kiderül, hogy rendkívül sokszínű és széles körű a Magyarországon elérhető balesetbiztosítási választék; különböző kockázatok közül választhatunk a biztosítóknál, attól függően, hogy milyen tragédiától tartunk a leginkább. A képzeletbeli 4 fős (apa, anya, 2 gyerek) családunknál maradva, pedig jól látszik, hogy napi fél liter benzin árából teljes körű védelmet biztosíthatunk minden családtag részére.

A balesetbiztosítás iránti érdektelenség oka lehet, hogy sokan összekeverik az utasbiztosítással, hiszen utóbbihoz kiegészítésként jár az előbbi. A PBA által megkérdezettek 80%-a nem tudta, hogy önállóan is létezik balesetbiztosítás. „Pedig a kiegészítőként kötött biztosítások egy-két élethelyzetre adnak csak megoldást. Ahhoz, hogy teljes védelemben legyen részünk a balesetekkel szemben, egyéni igényeinkhez igazított csomagot kell választanunk, vagy a szolgáltatási tábla alapján összeválogatjuk azokat a kockázatokat, amelyeket  balesetbiztosítással akarunk lefedni” – magyarázza el Vass Gábor. Ráadásul utasbiztosítást belföldre nem is köthetünk, csak külföldi útra.

A PBA Biztosítási Alkusz adatai szerint leggyakrabban baleseti halál és baleseti munkaképesség csökkenés esetéről akarnak gondoskodni az emberek. Különös módon e szolgáltatást itthon gyakrabban igénylik lakás- és életbiztosítás, mint a gépjármű-biztosítások mellé. Pedig az autó az igazi veszélyes üzem: a már említett rendőrségi statisztika szerint a balesetek 63%-át a személygépjárművek vezetői okozzák.

Sokan azért nem kérik külön a balesetbiztosítást, mert azt gondolják, hogy a bankkártyájuk mellé ajándékba kapott biztosítással már a baleseti kockázatukat megoldották. Vass Gábor Szerint azonban célszerű megnézni a biztosítási összegeket, mert lehet, hogy nem fedik le elégséges módon az igényeinket. Az, hogy a bankkártyánk mellett van biztosításunk, vagy a lakásbiztosításunkban kértünk ilyen jellegű szolgáltatást is, még nem jelenti azt, hogy a balesetekkor teljesen biztosítva vagyunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.