BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BUX: a trend nincs veszélyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Gyengén zárták a pénteki kereskedést a vezető tengerentúli indexek, a vártnál gyengébb makroadatoknak, illetve annak köszönhetően, hogy az IMF lefelé módosította az USA gazdasági növekedésének előrejelzését – írják az Erste elemzői.

Ennek ellenére az emelkedés lehet főszerepben ma a BÉT-en, mert az ázsiai mutatók jó hangulatot vetítenek előre, és a határidős indexek is pozitív nyitásról árulkodnak. A csehországi belpolitikai események azonban negatív hatással lehetnek a régiós piacokra, de egyelőre ennek még nem látszik a nyoma. A pénteki kereskedés utolsó óráiban megjelentek az eladók a hazai piacon és lerombolták az index aznapi teljesítményét. Az emelkedő trend azonban nincsen veszélyben, és amennyiben ma sikerül talpra állnia az indexnek, akkor hamarosan célba veheti a 18.880 pontos lokális maximumot.

A DAX esetében rosszabbul fest a rövidtávú kép, a csütörtöki emelkedő nap pénteken nem nyert megerősítést, de ma újra lehetőséget kap az index bizonyítani, egy meggyőző emelkedő nap után ismét a látótérbe kerülne a 20 és 30 napos mozgóátlag 8.300 pontnál.

USA:

- A hét utolsó kereskedési napján negatív hangulat uralkodott a tengerentúli börzéken, zárásig nem enyhült az eladói nyomás (Dow -0,7 százalék, Nasdaq -0,62 százalék, S&P500 -0,57 százalék).
- A vártnál rosszabb makroadatok is erősítették a rossz hangulatot, a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének júniusi értéke 84,5 pontról 82,7 pontra esett, miközben a konszenzus 83 pont volt.
- Az ipari termelési adat is csalódást okozott, májusban stagnált a termelés, míg az elemzők 0,2 százalékos emelkedésre számítottak. Az autóipar jobban teljesített az átlagnál.
- A termelői árak a várt 0,1 százalék helyett 0,5 százalékkal emelkedtek az USA-ban májusban.
- Az IMF lefelé módosította az USA gazdasági növekedésére vonatkozó kilátásait. Az idei évre 1,9 százalékos, jövőre pedig 2,7 százalékos GDP növekedésre számít a Valutaalap. Az utóbbi 0,3 százalék ponttal alacsonyabb a korábbi várakozásnál.

Európa:

- A nyugat-európai börzéken mérsékelt emelkedést láthattunk pénteken (FTSE100 0,05 százalék, DAX 0,4 százalék, CAC40 0,18 százalék).

Olaj, arany:

- Az amerikai WTI kőolaj 98 dollárra emelkedett annak a félelemnek a hatására, hogy a szíriai zavargások más arab országokra is átterjednek. A mostani szint az elmúlt négy hónap legmagasabb árszintje. A piac készül arra, hogy a szír felkelőket a nyugati kormányok nagyobb mértékben és nyíltan támogatják, ami a felkelés és a harcok súlyosbodását okozhatják.
- Az arany 1.387 dolláron stagnált az elmúlt napokban.

Devizák:

- A forint pénteken tovább erősödött az euróval szemben, az árfolyam 293,36-ról 290,76-ig mérséklődött és ezzel megérkezett a 200 napos mozgóátlagra. Ma reggel egyelőre még nem tapasztalható jelentős elmozdulás az árfolyamban, 8 óra tájékán némileg 291 alatt kereskednek az EUR/HUF devizapárral.
- Mérsékelt csökkenést hozott a pénteki nap az EUR/USD árfolyamában. A devizapár értéke a nyitó 1,3375-ről 1,3347-ig csúszott vissza, és ma reggel is további mérsékelt csökkenés fedezhető fel, már 1,3330 környékén kereskednek a devizapárral.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 2,2 százalékot, a Hang Seng 1,2 százalékot, míg a Shanghai index 0,04 százalékot emelkedett.
- Indiában a monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a monetáris kondíciókon.

Határidős piacok: A főbb határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Mától fizeti a részvényenkénti 660 forintos osztalékot a Richter.

- Az OTP 2013. június 13-án 200.095 darab saját részvényt vásárolt 4.885 forintos átlagáron, június 14-én pedig további 52.611 darabot vett 5.003 forintos átlagáron. Június 13-án 133.320 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.122.649 darabra (1,47 százalék) változott.

- Csányi Sándor, a MOL igazgatóságának alelnöke 2013. június 13-án további 20 darab Magnolia által kibocsátott, 100 ezer euró névértékű, lejárat nélküli, MOL részvényre átváltható értékpapírt vásárolt 80,50 százalékos átlagárfolyamon. A tranzakciót követően Csányi tulajdonában 75 darab Magnolia értékpapír van.

- Az E-Star lengyel egysége 7,4 millió zlotyért értékesítette a gorlicei kapcsolt vállalkozásban meglévő 73 százalékos részesedését. 

- A Lufthansa Germanwings nevű fapados cégének utaskísérőit is tömörítő UFO nevű szakszervezet ma szavaz arról, hogy mikor kezdjenek sztrájkba, amire a legvalószínűbb időpont a július közepe. A szakszervezet magasabb béreket és jobb munkakörülményeket szeretne kiharcolni. Csaknem egy éve már volt egy komolyabb sztrájk, szintén az UFO szervezésében, ami akkor több alkalommal is akadályozta a Lufthansa működését, azonban akkor a menedzsmentnek végül sikerült érvényesítenie a szigorú költségcsökkentési célokat.

- A Lufthansa karbantartási üzletága a jövőben fokozatosan terjeszkedni szeretne, és más fapados társaságokkal is tervez karbantartási szerződést kötni, miután a hagyományos ügyfélköre egyre inkább lemorzsolódik. A cég vezérigazgatója elmondta, hogy a Lufthansa Technik a következő fapados társaságokkal szívesen szerződést kötne: Wizz Air, Norwegian Air Shuttle és a Ryanair Holdings. A múltban több kis és közepes légitársasággal kapcsolatban volt a Lufthansa Technik, de pl. a Malév és a Spanair is megszűntek.

- A hírek szerint a Nokia előrehaladott tárgyalásokat folytat a Siemens-szel a Nokia Siemens Networks értékesítéséről. A közös vállalat értékesítéséről már régebb óta beszélnek, annak ellenére, hogy egy nyereséget termelő leányvállalatról van szó. Korábban felmerült egy esetleges IPO lehetősége is, de a friss hírek szerint elképzelhető, hogy a Siemens megvásárolná a Nokia részesedését. A tranzakció két szempontból is érdekes lehet, egyrészt készpénzhez juttathatja a Nokiát, ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy ismét felerősödhetnek a Nokiával kapcsolatos felvásárlási találgatások. A kölcsönös ráutaltság miatt leginkább a Microsoft neve merülhet fel, ugyanis a Nokia egyértelműen ráállt a Windows operációs rendszerű telefonok gyártására, főként miután bejelentette, hogy leállítja a Symbian-nal szerelt telefonok fejlesztését, túloldalról nézve az egyetlen jelentős Windowst használó mobilgyártó a Nokia. Felvásárlási szempontból pedig sokkal kedvezőbb egy letisztított portfolióval rendelkező társaságot felvásárolni.

- A Siemens kénytelen bezárni napenergiával foglalkozó üzletágát, miután nem talált rá vevőt. Az egység értékesítéséről már korábban döntés született, de végül nem sikerült eladni. Az üzletágat még 2009-ben vásárolták 284 millió euróért, és a bezárása további 50 millió euró körüli összegbe fog kerülni. A teljes összeg egy részvényre vetítve kevesebb, mint 40 euró cent, míg az árfolyam csaknem 80 euró, ráadásul lehetett arra számítani, hogy ha sikerül is értékesíteni a leányvállalatot, arra csak a bekerülési érték alatt kerülhet sor, így a most biztossá váló veszteség már részben beárazásra került. Az üzletág sikertelenségéhez nagymértékben hozzájárult, hogy az elmúlt évek alatt a napelemek ára felére esett, többek között az erős kínai konkurencia hatására, ami miatt a felmerült behozatali korlátozások bevezetése is. A mostani bezárás előreláthatóan 280 főt érint.

- Médiaértesülések szerint az AT&T baráti felvásárlási ajánlatot tett a Telefonica 100%-ára, azonban ezt a spanyol kormány visszautasította, mivel stratégiai vállalatként tekint a spanyol távközlési cégre. Az információk szerint az AT&T az 52 milliárd eurós hitel átvállalásán túl 70 milliárd euró körüli összeget fizetett volna, ami 30%-os prémiumot jelentett volna a piaci árhoz képest, így a befektetők szempontjából az, hogy a tranzakció nem jön létre, negatívnak tekinthető.

- Megérkezett az újabb kamatmanipulációs ügy, ezúttal London helyett Szingapúrból. A hatóságok vizsgálata alapján 133 trader és 20 bank (melyek között több európai nagybank is lehet) próbálta meg manipulálni a benchmark kamat nagyságát. A traderek három negyed időközben elbocsátásra került, a többit pedig lefokozták vagy áthelyezték. Büntetőjogi felelősség nem merült fel, de a hatóságok a jövőre nézve javasolják az idevonatkozó törvények módosítását. A hatóságok egyúttal bejelentették, hogy összesen 8,5-12 milliárd szingapúri dollár (6,8-9,6 milliárd amerikai dollár) értékű extra tartalék megfizetése szükséges a 20 bank részéről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.