Lassan csúcsra húzták a forintot
Egy héttel ezelőtt még 296-297 forint körül jegyezték az euró, kedden délután viszont már a 293-as szintet közelítette az euró/forint jegyzése.
A forint fokozatos erősödését segítette, hogy a nemzetközi befektetői hangulat javult az elmúlt napokban. A piaci szereplők már nem félnek annyira, hogy az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve hamarosan csökkenti, majd megszünteti a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programját.
Hazai makrogazdasági adatok is támaszt nyújtottak a forintnak. A múlt héten a Magyar Nemzeti Bank közölt a várakozásoknál lényegesen kedvezőbb első negyedéves folyó fizetési mérleg adatokat, ma pedig a Központi statisztikai Hivatal külkereskedelmi számainak lehetett örülni.
„A magyar külkereskedelmi mérleg áprilisi, végleges adata 717,4 millió euro volt, mely az előzetes 700,5 milliót is meghaladja. A külkereskedelmi többlet ezzel az év első négy hónapjában 2,46 milliárd euro lett, míg a 2012-es hasonló időszakban „csak” 2,12 milliárd volt. A robusztus adat - habár nem hordoz meglepetést magában - ismét a forinterősödés malmára hajthatja a vizet” – vélekedett Kerékgyártó Imre, a Commerzbank közgazdásza.
A forint kedden kéthetes csúcsra erősödött az euróval szemben.


