A hitelek THM-je ekkoriban már 12,3 százalékos volt. Voltak olyan hitelintézetek, amelyek még drágábban adták a kölcsönt a nem egyszer a határidőkkel is komoly meccset vívó ügyfeleknek. „Egyes takarékszövetkezeteknél 13-14 százalék közötti THM-ek is voltak akkoriban” – mondja Kiss Gábor, a hitelközvetítéssel foglalkozó Benks Kft. régióvezetője.
A kamatok azóta persze a legtöbb helyen csökkentek, mivel ezeket valamilyen referenciaszinthez kell kötniük a hitelintézeteknek, és mind a bankközi kamatlábak, mind az alapkamat mérséklődött azóta. A CIB Banknál lapunk kérdésére válaszolva elmondták, hogy náluk az ilyen kölcsönök kamata éves kamatperiódus esetén 10,55 százalékról mostanra 8,93 százalékosra csökkent. A Budapest Banknál a 2011 végi 10,75 százalékról 8,4 százalékosra mérséklődött a kölcsönök kamata.
Az FHB-nál a 6 havi bubort követik a lakáshitel-kamatok, ez a ráta 2012 elején a 7,9 százalékot is meghaladta, jelenleg már csak 3,55 százalékon áll, vagyis az FHB-nál is több százalékpontnyit csökkenhetett már az ügyfeleket terhelő kamat. Az UniCreditnél idegen bankos hitel kiváltására összesen 8,87 milliárd forintnyi hitelt fogadtak be a végtörlesztés idején, ebből az aktuális állomány most 6,6 milliárd forint. Náluk a lakáscélú hitelek kamata a 2011 végéig befogadott kölcsönöknél 8,5 százalékon áll, a később befogadottaké viszont még 10 százalékos. A szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében 10 és 11,5 százalékon áll a kamatszint.
A különbségek a kamatcsökkenések ellenére is kirívóak lehetnek a végtörlesztés idején felvett és a jelenleg elérhető lakáshitelek kondícióiban. A Benks egyik ügyfele például egy 7 millió forintos takarékszövetkezeti hitelt váltott ki most az egyik nagybanknál úgy, hogy a törlesztőrészlete 20 éves futamidő mellett 78 ezer forintról 52 ezer forintra csökkent – osztja meg a tapasztalatait Kiss Gábor.
Bár az újabb lakáshitelek árelőnye már jó néhány hónapja egyértelmű a régiekhez képest, a kiváltás lehetősége csak mostanában kezdte érdekelni az embereket. „Ennek valószínűleg az erőteljes kamatcsökkenés az oka” – mondja Kiss.
A Budapest Bank szakértői is hasonló tendenciát látnak: „a kiváltás eddig az ügyfelek viszonylag kis részére volt jellemző, a jegybanki alapkamat csökkenésével azonban ismét előtérbe kerülhetnek ezek a lehetőségek” – mondják. A Budapest Bank egyébként rá is hajtott erre a – jellemzően jó adósnak számító – rétegre, pont az ilyen esetekre hozta létre az úgynevezett „enyhítő hitelt”.
A CIB-nél és az FHB-nál egyébként eddig nem volt jellemző, hogy az ügyfelek kiváltották volna, sőt az FHB-nál inkább az figyelhető meg, hogy más hitelintézetek ügyfelei hozzájuk viszik át a végtörlesztés idején felvett drága kölcsönüket.
Az emelések a forrásköltségek növekedésével is magyarázható. A hat hónapos bubor 2011 januárjától szeptember végéig nagyjából 6,1 százalékon állt, majd emelkedni kezdett.
Az emelések a forrásköltségek növekedésével is magyarázható. A hat hónapos bubor 2011 januárjától szeptember végéig nagyjából 6,1 százalékon állt, majd emelkedni kezdett.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.