Pénz- és tőkepiac

Büntetik a Molt a befektetők, szakad az árfolyam

Csütörtökön közel 3 százalékos esést mutat a Mol árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. Az olajipari vállalat árfolyamának gyengülése komoly nehezéket jelent a BUX számára. A vezető index 1 százalékkal került lejjebb.

A Mol érfolyama szerdán is nagyobb esést mutatott, miután kiderült, hogy az olajtársaság akár el is veszítheti az INA-ban lévő részesedését. A magyar kormány közölte, hogy a Mol fontolja meg az INA eladását.

Tegnap Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója felkerült az Interopol weboldalára a körözött személyek listájára, miután a horvátok elfogatóparancsot adtak ki ellene. Hernádit azzal vádolják a horvátok, hogy lefizette Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, hogy megszerezze az INA irányítását. A Mol folyamatosan cáfolta a vádakat.

A Mol csütörtökön közölte, hogy potenciális vevőként tekint a horvátokra, ha az INA eladásáról döntene a társaság. A közlemény szerint a horvát fél korábbi szerződésszegései következtében Horvátország már nem rendelkezik azzal az elővásárlási joggal, amelyet a 2009-es szerződések aláírásával szerzett meg; ennek ellenére egy ilyen esetben a Mol mindenképpen konzultálna a horvát kormánnyal is, amely korábban több fórumon is jelezte az irányítás megszerzésének szándékát, tehát egy potenciális vevőként tartják számon.

A Jutarnji List című zágrábi napilap csütörtökön viszont kormányzati információkra hivatkozva azt írta, nincs mód arra, hogy a horvát állam megvásárolja a Moltól az INA részvényeit. A lap szerint a horvát kormánynak nincs pénze erre.

"Amennyiben a magyar kormány úgy dönt, hogy a Molnak el kell adnia az INA-részvényeket, akkor a horvát kormány feladata az lesz, hogy tisztességes és megfelelő kapcsolatot alakítson ki az új partnerrel" - nyilatkozta csütörtökön újságíróknak Ivo Josipovic, horvát elnök.

A Mol részvényeket tavaly június óta nem jegyezték olyan alacsony szinten, mint csütörtök délután. Egy papír kevesebb mint 15 300 forintba kerül.

A Mol csütörtök délután közleményében továbbá az állt, hogy a Mol-csoport tisztában van azzal, hogy horvátországi befektetései milyen üzleti és politikai jelentőséggel bírnak, és a társaság nyilvánvalóan érzi az elmúlt időszak eseményeinek súlyát is. Általános üzleti gyakorlatának megfelelően folyamatosan értékeli stratégiai befektetéseit, köztük tulajdonrészét az INA-ban. Valamennyi beruházás és vagyonelem vizsgálatakor elsőszámú szempont, hogy az hozzájáruljon a vállalatcsoport sikeréhez, és így részvényesei és érintettjei számára a lehető legnagyobb értéket teremtse.

A Mol vesztesége a közleményt követőn 2 százalékra olvadt.

eladás INA Hernádi Mol
Kapcsolódó cikkek