BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a Kúria: Szertefoszlott a devizahitelesek minden álma?

Nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés - döntött a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatában hétfőn. Az ilyen szerződésekben az adós viseli az árfolyamváltozás kockázatát.

A pénzügyi intézménynek tájékoztatási kötelezettsége van, aminek ki kell terjedni az árfolyamváltozás lehetőségére is – áll a Kúria döntésében. Ha egy bíróság a szerződés érvénytelenségét állapítja meg, elsősorban arra kell törekedni, hogy az érvénytelen pontokat kiküszöböljék, és ismét érvényessé tegyék a hitelszerződést.

Az egyoldalú szerződésmódosítás kapcsán pedig az Európai Bíróság határozatára vár a Kúria.

A döntés szerint egy bírói szerződésmódosítás csak egy-egy konkrét szerződés esetén módosítja a feltételeket; vagyis nem érvényesíthetik az összes devizahitelre.

A döntés után meredeken erősödött az OTP és a forint árfolyama is.

Wellmann György, a kollégium vezetője a testület jogegységi ülése után ismertette: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.

A Kúria kollégiumvezetője kitért arra is: a devizahiteles perek mögött meghúzódó gazdasági-társadalmi probléma káros következményeit nem lehet kizárólag jogi úton felszámolni és a megoldást nem lehet kizárólag a bíróságoktól várni.

Szakmai döntés született - mondta lapunknak Bodnár Zoltán, az ELTE ÁJK egyetemi docense. A szakember szerint a Kúria következetes maradt a korábbi álláspontjához, egyértelművé tette, hogy a devizahitel-szerződések mögött deviza állt, és az egész "hibás termék" teóriát megsemmisítette. Abban az érzékeny kérdésben viszont, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal minden rendben van-e, az Európai Bíróság határozatára vár a döntés meghozatala előtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.