Az elemzésről az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a nyugdíjbiztosítások népszerűsége azzal is magyarázható, hogy 2014-től 20 százalék, maximum 130 ezer forint személyi jövedelemadó kedvezmény jár az ilyen megtakarítási forma mellé. Érdemes minél fiatalabb korban megkezdeni a spórolást: a K&H kalkulációi szerint évi 120 ezer forint megspórolt összeggel 30 év alatt 6 millió forintot is félre lehet tenni.
Az öngondoskodásra szükség is van a felmérések és a statisztikák szerint. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentése például "demográfiai sokkot" jelez előre. A fejlett országokban a következő évtizedekben várhatóan csökkenni fog a munkaerő állománya részben a technológiai fejlődés miatt, részben azért, mert a lakosság elöregedése tovább rontja a helyzetet.
"A nyugdíjbiztosítások esetében arról van szó, hogy amit aktív éveik alatt megspórolhatnak, azt a nyugdíjba vonuláskor kapják vissza, azaz saját maguknak adnak nyugdíj-kiegészítést a nyugdíjasok időskorukban. Az öngondoskodás lényegében befektetés a jövőbe" - idézi a közlemény Kuruc Pétert, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágvezetőjét.
Hozzátette: a jövő nyugdíjasainak érdemes figyelembe venniük, hogy a nyugdíjbiztosítások hosszú távon a betéti kamatoknál nagyobb összeget eredményeznek, ráadásul a nyugdíjbiztosítás együtt jár egy életbiztosítással is, ezért a biztosító tapasztalatai szerint egyre többen érdeklődnek az ilyen biztosítások iránt. A K&H Biztosítónál a rendszeres díjas új szerződések 40 százaléka már nyugdíjbiztosítás.
A K&H Biztosító - nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti, konszolidált, nem auditált - saját tőkéje 11,5 milliárd forint volt 2014. első negyedévének végén, a mérlegfőösszege 122,2 milliárd forintot ért el. A biztosítástechnikai eredménye 1,0 milliárd forint, az adózás utáni eredménye 0,8 milliárd forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.