Az elmúlt héten közzétett makrogazdasági statisztikák alapján továbbra is jól teljesít az ipari export. A májusi visszaesés az ipari termelésben átmenetinek bizonyult, júniusban ugyanis havi szinten 1,8 százalékkal bővült a szektor, az éves index így a várt lassulással szemben 11,3 százalékra gyorsult. Az autógyártás továbbra is stabil alapja a hazai iparnak, de az egyéb feldolgozóipari ágazatokban is folytatódott fellendülés. A kedvező számok tükröződtek az előzetes júniusi külkereskedelmi statisztikákban is. A többlet 610 millió eurós volt, 4,5 százalékos éves szintű exportbővülés mellett. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a második negyedéves növekedést – melynek első közzététele csütörtökön esedékes – alapvetően az ipari export vezérelte. Ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalmi adatok arra utalnak, hogy a lakossági fogyasztás már lassulhatott az időszakban.
Nemcsak a második negyedéves GDP-adatok, hanem a júliusi inflációs statisztikák is ezen a héten érkeznek. Az éves index várakozásunk szerint maradt a negatív tartományban (-0,1 százalék). A negyedik negyedévig nem is várhatóak nagyobb változások, decemberre viszont már 1 százalékra is gyorsulhat a mutató, elsősorban az alacsony, 2013-as bázisnak köszönhetően. Dacára az idei évi rendkívül visszafogott adatoknak számos tényező mutat az infláció gyorsulásának irányába a jövő évben. Kifutnak ugyanis a rezsicsökkentések, emellett úgy tűnik, hogy a forint az euróval szemben a korábban vártnál gyengébb szinten stabilizálódik. Az EKB intézkedéseinek köszönhetően jövőre már emelkedhet az importált infláció, ami párosulva a gyengébb forinttal és az élénkülő belső kereslettel várhatóan növeli majd a hazai fogyasztói árakat. Felfelé mutató kockázatot jelenthetnek a jelenleg igen nyomott szinten lévő élelmiszerárak, a dollár várható további erősödése, illetve az olajár esetleges emelkedése a geopolitikai kockázatok nyomán. Összességében így a jövő év végére 3,6 százalékra is gyorsulhat az infláció, éves átlagban pedig 3 százalékot várunk 2015-re.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.