Június eleje óta több mint 2 500 pontot zuhant a BUX index, de 17 ezer pontról visszapattant a kurzus, és nagyot emelkedett az elmúlt hetekben. A piacvezető papír az OTP, amelynek árfolyama már a gyorsjelentés előtt is nőni tudott, de az igazán komoly emelkedés csak a gyorsjelentés után következett. A bank lényegében az összes kockázatos tételét leírta, ami rekordveszteséghez vezetett, de a befektetők szemében sokkal átláthatóbbá és ezzel kedvelhetőbbé tette a bankot. A jelentős mértékű leírást követően is még mindig a 4652 forintos könyv szerinti érték alatt forognak a részvények. Ráadásul az üzemi folyamatok is pozitív meglepetést okoztak, így rövid időre fellélegezhet az OTP, de a fennálló bizonytalanságok (ukrán-orosz feszültség, devizahitelek forintosítása) miatt bármikor ismét nyomás alá kerülhet az árfolyam. Az elmúlt hetek emelkedésének köszönhetően hamarosan fontos ellenállásokhoz érkezik az árfolyam, hiszen a 200 napos mozgóátlagtól már alig 140 forintra jár a kurzus. A többi blue chip piacán nem voltak nagy mozgások, a Magyar Telekom viszont elérkezett a 375 forintos ellenálláshoz és a szint áttörésével folytatódhat az emelkedő trend.
A tengerentúlon is aktívak voltak a vevők, már hatodik napja tart egyhuzamban az emelkedés, és az S&P 500 index el is érte az 1991 pontos történelmi csúcsát. Az egy hónappal ezelőtt indult korrekciót már teljesen ledolgozta az árfolyam és soha nem látott magasságba kapaszkodott az index, amely egyben a fennálló trend megerősítését is jelenti. A bika piac egy új megerősítést kapott, a technológiai papírokkal telített Nasdaq pedig 14 éve nem látott csúcsra kapaszkodott. A hét közepén a Federal Reserve jegyzőkönyvére figyeltek a befektetők, amely arról szólt, hogy a tengerentúli munkaerő-piaci helyzet sokat javult az elmúlt egy évben, és emiatt egyre közelebb lehet az első kamatemelés időpontja. A jegyzőkönyv publikálása után a vezető indexek átmenetileg estek, de az elhangzottak nem okoztak nagy pánikot a börzéken. Arról is szó esett, hogy a jegybanki mérlegfőösszeg túlságosan nagyra nőtt, így hamarosan elkezdhetik csökkenteni a méretét, aminek köszönhetően pedig a dollár több hónapos csúcsra erősödött az euróval szemben.
Leállította finomítóját a Mol
A napi 52 ezer hordó kapacitással rendelkező mantovai finomítót leállította a Mol, hogy elkezdje a már januárban bejelentett átalakítást. A finomítót terméklogisztikai központtá átalakítják és így fogják a jövőben hasznosítani. A mostani átalakítást követően is még megmarad a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítója, illetve az INA-n keresztül rijekai és sisaki is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.