Hatalmasat zuhant a Raiffeisen, a magyar devizahiteles csomagtól is félnek
A Raiffeisen Bank International (RBI) részvényének árfolyama madélelőtt több mint 11 százalékkal csökkent, miután a vállalat nagy veszteséget jelentett be - közölte az ORF osztrák tévé.
Az ukrajnai válság és a devizahitelekről szóló "különleges magyar törvények" miatt a 2014-es üzleti évben veszteséges a Raiffeisen Bank International (RBI). Kérdéses az is, hogy fizetnek-e osztalékot.
Friss tőkére jelenleg nincs szüksége a banknak - közölte az RBI igazgatósága, amely a több órás ülése után tegnap este figyelmeztetést tett közzé a nyereséggel kapcsolatban. Eszerint 2014-re abból kell kiindulni, hogy a cég eredménye negatív lesz. Az év első felére az RBI még 344 millió euró összegű nettó nyereséget mutatott ki.
Az ORF osztrák tévé szerint az, hogy a Raiffeisennek Magyarországon a devizahitelek miatt fizetnie kell, a banknak akár 240 millió eurójába kerül. 67 millió eurót a második negyedévben e célra már félretett. A fennmaradó nagyobb összeg a második félévben következik. Karl Sevelda, az RBI főnöke "óriási bizonytalansági tényezőkről" beszélt. Ezért is nem kívánt még nyilatkozni az osztalékokról. A külön megterhelések nélkül egyébként az RBI pozitív eredményt mutatott volna fel.