2014 első háromnegyed évében 3,61 százalékkal, 640 milliárd forintra növekedett a hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) legfrissebb, pénteken közzétett adataiból.
A szervezet adatai szerint az idei év első kilenc hónapjában az életbiztosítási szegmens csaknem 335 milliárd forintos összesített díjbevételt könyvelhetett el, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A január elsejétől adókedvezménnyel támogatott egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások lassan és – az adókedvezmények hatásának köszönhetően – a piaci várakozások szerint remélhetően tartósan emelkednek – mutatott rá a Mabisz.
A nem életbiztosítási terület 305 milliárd forint díjbevétellel, az egy évvel korábbihoz képest több mint 4 százalékos növekedést ért el az idei első háromnegyed évben. Ezen belül számottevő, 15 százalékos emelkedés mutatkozott az általános felelősségbiztosítások piacán: a díjbevételek 2,6 milliárd forinttal nőttek az elmúlt egy évben.
A növekedésben feltételezhetően része van a március közepétől hatályos új Polgári törvénykönyv – vezetői felelősségvállalást szabályozó – módosításának. Ami a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat (kgfb) illeti, összesen több mint 142 ezerrel nőtt a szerződések száma az előző év azonos időszakához képest: ennyivel több új és használt gépjárművet helyeztek forgalomba az elmúlt egy évben. A kgfb-díjbevétel 8,3 százalékkal, 2014 harmadik negyedévének végére 71,3 milliárd forintra emelkedett.
Eközben azonban az átlagdíjak gyakorlatilag ugyanazon a szinten maradtak, mint egy évvel korábban. 2014 első kilenc hónapjában a kgfb átlagdíj 20094 forint volt, egy évvel korábban pedig 19140 forint. Ebben az átlagdíjban ugyanakkor minden típusú gépjármű – vontató, tehergépjármű, busz, egyéb – díja szerepel, a személygépjárművek éves kgfb-átlagdíja jelenleg mindössze évi 13-14 ezer forint.
A Mabisz adatai szerint a gépjármű-állomány növekedése a casco termékek darabszámára már kevésbé hatott. A statisztikák szerint jóval kevesebb autóra kötnek casco biztosítást, mint amennyit forgalomba helyeznek. A casco-díjbevétel az elmúlt egy évben 1 százalékkal, 47,8-ról 48,3 milliárd forintra növekedett. „Az élet- és nyugdíjbiztosítási piac kis mértékű emelkedése adhat okot a visszafogott optimizmusra, különös tekintettel az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjtermékek területén várható az idei év végén és 2015-ben is javulás. A piac lehetséges kitörési pontja a közeljövőben az egészség-, a nyugdíj- és a felelősségbiztosítás lehet” – jelentette ki az adatok kapcsán Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára.
Nagy a verseny a dobogóért
A biztosítási piac változatlanul eléggé koncentrált Magyarországon: az öt legnagyobb szereplő első háromnegyedéves díjbevétele alapján közel 59 százalékos részesedéssel bír, a fennmaradó részen pedig további 25 szolgáltató osztozik. Az Allianz változatlanul piacvezető Magyarországon, 98,4 milliárdos első kilenchavi díjbevétele alapján 15,4 százalékos részesedést mondhat magáénak. A Generali – a Genertel nélkül – 86,9 milliárd forintos díjbevételt ért el szeptemberig, így 13,5 százalékos a részesedése. A harmadik helytől már szorosabb a verseny: a most dobogós Groupama Garancia részesedése 10,6 százalék, ám a negyedik Aegon is 9,9, az ötödik Magyar Posta pedig 9,5 százalékos részt mondhat magáénak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.