BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az autóhitelekről tárgyal az MNB

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A jegybank büntetné azt a hitelintézetet, amely egy megszabott határidőn túl devizaalapú személyi vagy autóhitelt tart a mérlegében, erről meg is kezdték a tárgyalásokat a bankszövetséggel – közölte az MTI. A deviza alapú személyi hitelek és autóhitelek állománya 300 milliárd forint, ami 250 ezer szerződéshez kapcsolódik. Mivel kevesebb volt a tisztességtelen kamatemelés, az elszámolás csak körülbelül 5 százalékkal csökkenti az autóhitelesek törlesztő részletét. Egy átlagos adós – a jelzáloghiteleseket is figyelembe véve – törlesztőrészletének csökkenése egyébként a korábban becsült 25 százalék helyett inkább 20 százalék körül van. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt kockázatnak tekinti a deviza alapú személyi- és autóhiteleket, és a bankok is elismerték ezek kockázatát.

A szerződések nagy száma és az ügyfelekkel való egyenkénti egyezkedés miatt viszont az állomány csupán 10-15 százalékát tudnák saját erőfeszítéseikkel forintosítani, de konstruktívan keresik a végső megoldást – fogalmazott az MNB. Az autóhiteleknél az is gondot okoz, hogy az állomány közel egyharmada olyan hitel, amelynél a futamidő elején csak kamatot kell fizetni. A bankok is az MNB-hez hasonlóan számoltak, egy átlagos devizahiteles ügyfélnek az elszámolás és a forintosítás után a törlesztőrészlete átlagosan 20 százalékkal csökkent – mondta Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen. A bankok számításai szerint az ügyfelek 82 százalékának csökken a törlesztőrészlete, ez ellentmond az MNB múlt héten közölt adatainak, amelyek szerint csak az érintettek alig több mint felénél várható törlesztőrészlet-csökkenés. Törlesztőrészlet-növekedést eredményezhet, ha lejár a türelmi idő, és fizetni kell a tőketartozást is, ha a korábbi kamat alacsonyabb volt a törvényben megszabott minimálisnál, illetve ha korábban késedelembe esett az adós, és az elszámolás során a hátralékát rendezték a kifizetésekből.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.