Elkülönítve is jól megy az ING Banknak és az NN-nek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság GYORSJELENTÉS Az értékesítések és a kezelt vagyon emelkedéséről, növekvő nyereségről és javuló tőkehelyzetről számolt be az NN első negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében, és az ING Bank sem panaszkodhat: 1,2 milliárd euró nettó profitot ért el, ami 43 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. (Az ING-nek fokozatosan kell leépítenie a tőle már elkülönülten működő biztosítóban meglévő tulajdonát, most 54,6 százaléknál tartanak.)
Az NN működési eredménye 304 millió euróra emelkedett az első negyedévben, 3,1 százalékkal bővült az elmúlt év hasonló időszakához képest, a Hollandiában zajló költségcsökkentési programnak és az alacsonyabb hitelfinanszírozási költségeknek köszönhetően. A nettó eredmény 485 millió euróra nőtt a 2014. első negyedévi 215 millió euró veszteséggel szemben. Lard Friese, a társaság vezérigazgatója az eredmények kapcsán arról beszélt, hogy a cég Európában új kihívások elé néz az alacsony kamatkörnyezet miatt. A fókuszt éppen ezért a biztosítási védelmet nyújtó (kockázati) termékekre helyezik, amelyek nagyobb növekedést ígérnek. Ennek a példája az anyagi védelmet és orvosi asszisztencia szolgáltatást is kínáló, Magyarországon bevezetett moduláris egészségbiztosítási termék.
Az ING Bank lakossági banki üzletága az első negyedévben 2,9 milliárd euró forgalmat bonyolított , az adó előtti eredmény pedig egymilliárd euró fölé emelkedett. A vállalati banki üzletág forgalma 1,5 milliárd euróra nőtt, az adó előtti eredmény pedig 739 millió euróra 423 millióról.


