Előzetesbe került a Buda-Cash volt vezetője
A Fővárosi Főügyészség indítványának helyt adva a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra előzetes letartóztatásba helyzete a Buda-Cash Brókerház Zrt. egykori vezetőjét.
A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és a különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének személyre szóló megalapozott gyanújával kihallgatott egykori tulajdonost és vezető tisztségviselőt a szökés, elrejtőzés, továbbá a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel november 2-ig előzetes letartóztatásba helyezte.
Ezzel a Buda-Cash ügyben a gyanúsítottak száma 11 főre emelkedett, akik közül 4 fő előzetes letartóztatásban, míg a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.


