Pénz- és tőkepiac

Olcsóbbak lettek az alapok

Az alacsony kamatszint miatt a pénzpiaci alapok díjainak mérséklésére kényszerültek az alapkezelők.

Több száz millió forintba kerül az alapkezelőknek, hogy az idén a pénzpiaci alapoknál a kamatok csökkenése miatt az alapkezelési díjak csökkentésére kényszerült. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) adatai szerint pénzpiaci alapokban még mindig csaknem 1400 milliárd forint van, vagyis már 10 bázispontnyi díjcsökkentés is 140 millió forintot vesz el a szektortól.

Ennek azonban a többszörösével kellett visszavágni a díjakat. Tavaly még ezeknél az alapoknál – legalábbis a forintalapúaknál – a teljes költségterhelés a jegybank adatai szerint jellemzően 1–1,7 százalék között volt. Jelenleg a bankközi kamatok már a legtöbb futamidőnél 1,35 százalékon állnak, a rövid állampapírok hozama pedig még ennél is alacsonyabb. A legnagyobb pénzpiaci alapok a tavaly elvont díjaik mellett az idén már képtelenek lennének pozitív hozamot termelni.

226,5 milliárd forintos vagyonával még mindig az OTP tőkegarantált pénzpiaci alap a legnagyobb ebben a kategóriában, ennél tavaly 1,58 százalékot vontak el a folyó költségekre, a K&H két tőkevédett pénzpiaci alapjában is csaknem 200 milliárd forint van, ott szintén 1,58 százalékos volt az elvonás mértéke, a 135 milliárd forintot kezelő CIB-es hozamvédett betétalapból pedig 1,57 százalékot vontak el a költségekre. „Látszott, hogy a tavalyi alapkezelési díjak már nem fenntarthatók” – mondja erre Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Az OTP Alapkezelő a forintos pénzpiaci alapoknál 30-40 százalékkal csökkentette a mértékét, így 0,7–1,05 százalék között van most az alapkezelési díj, a devizás alapoknál még ennél is nagyobb, 50 százalékos díjmérséklésre lett szükség, ott 0,25–0,5 százalék között járnak. „A folyamat még nem állt meg, folyamatosan csökkennek a díjak” – mondja Gáti László, az alapkezelő értékesítési és marketingigazgatója. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő viszonylag olcsón kezelte már korábban is a pénzpiaci alapját, 0,8 százalék körül volt az alapkezelési díj, az idén év elején azonban ők is léptek. Minden alapjuk díjterhelését visszavették, átlagosan 35 bázisponttal, a pénzpiaci alapnál így 0,45 százalékosra csökkent a díj.

A K&H Alapkezelőnek is hozzá kellett nyúlnia az idén az alapkezelési díjhoz, azt azonban, hogy milyen mértékben csökkentették az elvonást, a pénzpiaci alapnál üzleti titokként kezelik. Ezzel nincsenek egyedül. Az alapkezelők figyelik egymást, és sejtik, hogy szinte minden szereplő lépett már, de erről kevesen nyilatkoznak. Az Erste Alapkezelőnél is csak annyit mondtak: szükség volt a csökkentésre, de a konkrét mértékét nem árulták el, a Pioneernál pedig azt közölték: „Felmerült már ez a téma.”

alap K&H K&H Alapkezelő
Kapcsolódó cikkek