Odavágott a piac az alapoknak
A tavalyi évet gyakorlatilag végigkísérték a Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások, de a második fél évben már sok tényező, például az olajár újabb zuhanása, a VW-botrány és a kínai gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek borzolták a kedélyeket. A negatív piaci hangulat 2016 első heteit is végigkísérte, így a vezető hazai abszolút hozamú és részvényalapok többsége sem tudott számottevő teljesítményt felmutatni február elejéig. Az öt legnagyobb abszolút hozamú alap összesen közel 315 milliárd forintnyi vagyon kezel, ezek közül is a legtöbbet az OTP Supra. A listát a Concorde Alapkezelő befektetési alapjai dominálják, ráadásul a Citadella érte el eddig a legjobb, 2,13 százalékos év elejétől számított (YTD) hozamot is, miközben a legnagyobb, az OTP Supra közel 3 százalékos mínuszban van idénre.
A legnagyobbak közül egyébként pont a Suprának van a legmagasabb kockázati besorolása, persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a tavaly év eleji nagy árfolyamesésből – amit a svájci frank árfolyamának elengedése váltott ki – az alapnak sikerült már egy jókora részt visszaszereznie. A Citadella és a Concorde VM kockázati profilja közepesnek mondható, előbbinél a határidős piacokon felvett spekulatív pozíciók, utóbbinál a technikai elemzésen alapuló időzítések játszanak fontos szerepet a befektetési döntéseknél.
Az abszolút hozamú alapoknál jóval gyengébben muzsikáltak idén eddig a hazai részvényalapok, a legnagyobb vagyont kezelő öt alap között nincs olyan, amely nulla feletti hozamot ért volna el február elejéig. Ezek összesen közel 60 milliárd forintnyi ügyfélvagyont kezelnek, a legjobban itt is egy OTP-sorozat áll, jelenleg mínusz 6,5 százalék körüli YTD-hozammal. A „legjobban” teljesítő részvényalap a listában a Concorde Részvény, miután itt csak mínusz 5,3 százalék körüli hozammal találkozhatunk. Az alap egyébként a magyar és kelet-közép-európai részvénypiacra koncentrál, a januári portfóliójelentés szerint a vagyon több mint 60 százaléka külföldi kibocsátású részvényekben volt.
A legnagyobb mínuszokat a nagyok közül az OTP Omega Fejlett Piaci és a Concorde Nemzetközi részvényalapok érték el 10 százalék feletti mínusszal. Az OTP terméke alapok alapja konstrukcióban működik, főként európai részvényalapokat válogat össze. A Concorde Nemzetközi részvényalap szintén alapok alapja felállású, és passzív alapként lényegében az MSCI Index összetételét tükrözi.


