BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimistábbak a banki ügyfelek

Tovább javult tavaly a bankrendszerrel és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűd 2015-ben a lakosság körében Magyarországon – derül ki a Deloitte-Scale BankIndex kutatás legfrissebb eredményeiből.

A felmérés eredményei szerint csúcsközelben jár a hitelfelvétellel kapcsolatos, és abszolút csúcson van a fogyasztással és a megtakarítással kapcsolatos optimizmus. A megtakarításoknál ugyanakkor – miközben nőtt az ezekkel kapcsolatos optimizmus – a teljes mintán 10,1 százalékra csökkent a megtakarításokkal rendelkezők száma, vagyis tovább nyílt az olló, tovább nőttek a társadalmi különbségek.

A kutatás eredményeit bemutató mai sajtóbeszélgetésen Demeter Ákos, a Deloitte Zrt. partnere elmondta: a hitelfelvétellel kapcsolatos optimizmus abszolút négy éves csúcs közelében van, az arányok alapján nagyjából 70-80 ezer ember gondolta úgy 2015-ben, hogy egyértelműen bátrabban foghat hitelfelvételbe a következő egy év során. Az eredményeket tovább javíthatja idén a CSOK megjelenése a piacon, hiszen a mostani adatokban az otthonteremtési program adatai még nem szerepelnek.

A fogyasztói tudatosságnál ugyanakkor a felmérés eredményei szerint még van mit javítani. A pénzpiaci termékek közül a jelzáloghitelek kiválasztásánál a legtudatosabb a lakosság, de az emberek több mint 30 százaléka még mindig egy, és nem több intézmény ajánlatai közül választ, illetve csaknem 37 százalékuk nem tekinti át rendszeresen a banki szolgáltatásokkal járó költségeket.

A piacon érzékelhető a digitális banki szolgáltatások lassú terjedése is, ám fejlődési lehetőség még itt is bőven akad: az emberek mintegy 82 százaléka nem tervez informálódni új banki szolgáltatások felől, akik viszont igen, azok elsődlegesen a bankfióki csatornákat választják. A fizetési módok között pedig még mindig stabilan a hagyományos elérési csatornák vezetnek, a válaszadóknak például 73 százaléka jelölte meg az általa használt szolgáltatások között a postai csekkbefizetést.

Ami pedig a kilátásokat illeti, Demeter Ákos szerint a hitelezési piacon a kínálati oldalon nem lesz korlát, a bankok egyértelműen hitelezni akarnak. A felfutást pedig támogatja, hogy a hitelfeltételek enyhültek 2015-ben, miközben csökkentek a kamatok is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.