BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkeleszállítás a Sberbanknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Sberbank Magyarország általános pénzügyi kondíciói stabilak és jelentősen meghaladják a szabályozói elvárásokat – közölte a hitelintézet a Világgazdasággal annak kapcsán, hogy január 20-i rendkívüli közgyűlése az addigi 37,27 milliárd forintos jegyzett tőkéjét a tizedére, 3,7 milliárdra csökkentette. Ez nem azt jelenti, hogy a banknak tőkehiánya lenne, mindössze annyi történt, hogy jegyzett tőkéjének aránya a saját tőkéjéhez képest túl magas volt. A tulajdonos Sberbank Europe AG ugyanis a tőkét kizárólag jegyzettként biztosította, ezért volt szükség annak átcsoportosítására. Ha tőkehiány lenne, akkor a Magyar Nemzeti Bank nem engedélyezte volna a tőkeleszállítást – hangsúlyozták.

A Sberbank Magyarország tőkemegfelelési mutatója jelenleg 19,6, hitel-betét aránya pedig 85 százalék. Lakossági ügyfeleinek 2015 negyedik negyedévétől nyújt személyi kölcsönt, e piaci szegmensben februárig 5 százalékos részesedést ért el. A Széchenyi Kártya-szolgáltatások 11 százalékát nyújtja, míg a folyósított beruházási hitelek állományát tavaly az egy évvel korábbinak a másfélszeresére növelte. A kis- és középvállalkozókhoz kihelyezett forgóeszközhitelei tavaly év végén harmadával, az új hitelek volumene pedig több mint 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Bár a Sberbank tavaly év végén 13 fiókját bezárta, azt állítják, ez nem jelenti azt, hogy a kivonulást fontolgatnák.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.