Pesszimista hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken, a vezető részvényindexek 1 százalék körüli mínuszban tartózkodnak a magyar tőzsde zárásának időpontjában. A magyar tőzsde azonban szembement a nemzetközi hangulattal, a BUX erősödni tudott, amit a Mol kivételével az összes nagypapír támogatott.
A vezető európai indexek is számottevő eséseket produkáltak a nap folyamán, a magyar tőzsde zárásakor 1 százalék körüli mínuszokat mutattak. Az amerikai részvénypiacokon is lejtmenettel indult a kereskedés, az elmúlt napok gyenge negyedéves vállalati gyorsjelentéseire reagálva és a Fed következő kamatdöntésére várva.
A magyar tőzsdén szintén eséssel indult a kereskedés, napközben azonban folyamatosan araszolt felfelé a BUX. A kereskedést végül
26 905 ponton fejezte be, ami 0,6 százalékos emelkedésnek felel meg. A forgalom 7,4 milliárd forint volt. A nagypapírok közül az OTP 1,1 százalékot emelkedett, a Mol 0,3 százalékot esett, a Magyar Telekom pedig 0,4 százalékot erősödött.
A forint a lengyel valuta esése nyomán gyengülésbe fordult, és 0,5 százalékos visszaesés után 312-nél járt a tőzsde zárása után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.