BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bloomberg: Kelet-Európához képest is túlzás, ami az MNB körül történik

A magyar jegybank és alapítványai költekezésével foglalkozik a Bloomberg.

Matolcsy György átírja a jegybanki szabályokat családja és barátai kedvéért - írta a Bloomberg a Magyar Nemzeti Bankról szóló cikkében. Ami az MNB körül történik, az még a kelet-európai mérce szerint is túlmegy a haveri kapitalizmuson - mondta a hírügynökségnek Otilia Dhand politikaikockázat-elemző.

A Bloomberg részletesen elemzi, ahogy 2014-ben az MNB 1,8 milliárd dolláros hasznot ért el a devizahitelek átváltásán, majd a pénzt saját alapítványaiknak adták. A hírügynökség elsősorban azt emelte ki, hogy az alapítványok Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatestvérének "korábban alig ismert" bankjába, az NHB-be tettek annyi pénzt, hogy a betétállománya hirtelen négyszeresére nőtt, majd a bank többek közt Matolcsy fiának bútorgyárát finanszírozta. Azt is megemlítik: a legtöbb pénz az NHB-hoz attól az alapítványtól érkezett, amelynek felügyelőbizottságában ott ül Matolcsy György, az igazgatója pedig a jegybankelnök unokatestvérének felesége. De arról sem feledkezett el a Bloomberg, hogy a legfőbb ügyész, Polt Péter felesége az MNB személyzeti főnöke, valamint az egyik alapítvány kuratóriumi tagja is.

Az MNB elnöke nem kívánt nyilatkozni a lapnak - szerinte botrányos politikai támadás áll a kritikák mögött.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.