Pénz- és tőkepiac

Mely szektorok lesznek a nyerők?

A ciklikus részvények jobban teljesíthetnek az év elején, amikor a befektetőkben erősebb a kockázatvállalás. A defenzíveket viszont érdemes kerülni

Javul a globális gazdasági környezet, amit az is bizonyít, hogy a nyersanyagárak szárnyalnak, ez a felívelő gazdasági ciklus jele. Az Egyesült Államokban fellendült a növekedés az elmúlt hónapokban, és a megválasztott elnök, Donald Trump programja a következő években stimulálhatja a gazdaságot és az inflációt. Az eurózónában a gazdasági növekedést a belső kereslet támogatja, még úgy is, hogy a Brexit és a közelgő európai választások politikai bizonytalanságot hordoznak – vélik az Erste stratégái 2017-es kitekintőjükben.

A globális FTSE World index emelkedett a negyedik negyedévben, euró­ban számítva 3,5 százalékkal értékelődött fel október óta, és már csak minimálisan marad el a 2015 áprilisában felállított történelmi csúcsától. A szektorok közül a nyersanyag, az energia és a bankok teljesítettek a legjobban, 10 százalék feletti emelkedéssel, míg a defenzív nem ciklikus fogyasztási javak gyengélkedtek, csökkent a részvényindex.

A részvénypiacok emelkedésének egyik nagy hajtóereje volt az elmúlt évben, hogy az államkötvények hozama alacsony az osztalékhozamhoz képest, ami miatt a részvények vonzóbbak a befektetők szemében, mint a kötvények. Jövőre a tőzsdéken folytatódhat az emelkedés, az első negyedévben 0–5 százalék közötti felértékelődést várnak a globális indexben a stratégák.

A vállalatok bevétel- és profitkilátásaival kapcsolatban optimisták az Erste elemzői, mindkét téren emelkedést várnak globális szinten a jövő évre. Az egyes szektorok közül az energia, a ciklikus fogyasztási javak, az ipar és a technológia biztosítják most a legjobb hozam-kockázat arányt az Erste szerint. A ciklikus szektorok rendszerint felülteljesítenek az év elején, amikor a befektetők kockázatvállalási hajlandósága erősebb. Az olajvállalatokat fundamentális oldalról támogathatja, hogy az olajnagyhatalmak megegyeztek a kitermelés csökkentéséről.

A technológiaágazatra idén az Apple gyengélkedése gyakorolt nyomást, ezért alulteljesítő volt a szektor, de ez fordulhat: az első negyedévben emelkedést várnak a részvényindextől az Erste stratégái. A bankok idén a bevételek és a profit csökkenésétől szenvedtek, de jövőre beindulhat a növekedés, és a szektor felülteljesítése folytatódhat az első negyedévben is.

A kedvező profitkilátások mellett az árazás sem kiugró, a részvények értékeltsége a historikus átlag közelében mozog. Az FTSE World index 2017-es előretekintő P/E rátája jelenleg 16-szoros, míg a hosszú távú átlag 16,1-szeres. Az európai piacok valamivel alacsonyabb árazáson forognak, 14-szeres a P/E ráta, míg az amerikai tőzsdén 17,6-szeres az árazás. Ez az árazásbeli diszkont a jövőben is fennmaradhat, amit az európai vállalatok gyengébb profitnövekedési kilátásai okoznak.

energiaszektor gazdasági ciklus nyersanyagszektor bankszektor
Kapcsolódó cikkek