BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős bővülés a lízingpiacon

Kilenc százalékos növekedést ért el 2016-ban a magyar lízingpiac, a finanszírozott összeg 518 milliárd forintot tett ki.

A múlt év már sorozatban a harmadik volt, amikor nőtt a finanszírozott összeg, a bővülés üteme pedig jóval meghaladta a lízingcégek által várakozásként megfogalmazott 5 százalék körüli mértéket – mondta el a Magyar Lízingszövetség mai sajtótájékoztatóján Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára.

A múlt évben a járműfinanszírozás volt a lízingpiac motorja, a személyautók finanszírozása 9 százalékkal bővült, a kis- és nagyteherautóknál még ennél is jelentősebb, 19 százalékos volt a növekedés, de a flottapiac is bővült 16 százalékkal. A termelőeszközöknél 6,5 százalékkal emelkedett a finanszírozott összeg 2016-ban.

A jegybank növekedési hitelprogramjának (NHP) tavaly is komoly szerepe volt a lízingpiacon: ez adta a finanszírozott összeg 26 százalékát, ám ez az arány már valamivel alacsonyabb a 2015-ös 29 százalékhoz viszonyítva.

Ami az idei évi várakozásokat illeti, Tekse Kálmán, a Magyar Lízingszövetség alelnöke közölte: a tagok jelzései alapján a tavalyinál visszafogottabb, 5 százalék körüli növekedés várható a piacon, ám bízik abban, hogy – hasonlóan a múlt évhez – túl tudják teljesíteni a várakozásokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.