Pénz- és tőkepiac

Bírsághullám a renitens cégekre

Fekete napjuk volt szerdán a kispapíroknak, hiszen a BÉT három kibocsátót is szankciókkal sújtott.

Elkülönítéssel bünteti a BÉT vezérigazgatója a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt.-t. A társaság törzsrészvényeit a T kategóriából július 19-től hat hónapos időtartamra elkülöníti, egyidejűleg a részvények kereskedése során alkalmazott kereskedési modellt a folyamatos kereskedés aukciókkal kereskedési modellről az aukciós kereskedési modellre módosítja. A döntést azzal indokolták, hogy többszöri figyelmeztetés, továbbá a 6 millió forintos és a 8 millió forintos felügyeleti bírság ellenére sem tette közzé a 2015. évre vonatkozó éves jelentést és a felelős társaságirányítási (ft) jelentést. Emellett 2017-ben a kibocsátó a jogszabályi határidőn belül, illetve a határozat keltének napjáig sem tette közzé az éves rendes közgyűlés összehívásáról szóló hirdetményt, s 2017-ben éves rendes közgyűlést sem tartott, így a 2016. évre vonatkozó éves jelentés és az ft-jelentés közgyűlés általi elfogadására és közzétételére sem került még sor. A határozat ellen a kibocsátó 15 tőzsdenapon belül fellebbezhet.

Az aukciós kereskedési modell lényegében megegyezik az állampapírpiaci kereskedési modellel – mondta a Világgazdaságnak Varga Zoltán, az Equilor elemzője. Fontos jellemzője ennek a modellnek – tette hozzá –, hogy az ajánlati könyv csukott, vagyis mindenki csak a saját ajánlatát látja, továbbá napközben ugyan folyamatosan lehet ajánlatokat tenni, de csak bizonyos idősávokban lehet kereskedni. Ez a modell azon értékpapírok kereskedésének kezelésére alkalmas, amelyeknek a likviditása nem elégséges a folyamatos kereskedéshez.

Július 13-tól újabb hat hónapra meghosszabbította a BÉT vezérigazgatója az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. „cs. a.” kibocsátóval szemben január 13. óta érvényben lévő elkülönítést, mert a társaságnak a BÉT-tel szemben továbbra is lejárt tartozásai vannak.

Amint arról beszámoltunk, a július 4-i rendkívüli közgyűlés óta Damoklész kardjaként lebegett az újabb felügyeleti büntetés lehetősége az Első Hazai Energia-portfólió Nyrt. (EHEP) felett. Miután nem ment át az ft-jelentés, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a társaságot, felszólítva egyben, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a BÉT üzletszabályzatában foglaltak maradéktalan betartására, és haladéktalanul hívjon össze közgyűlést a hiányosság pótlására. A társaságtól kapott tájékoztatás szerint a fellebbezésről, amelyre 15 tőzsdenap áll rendelkezésre, még nem született döntés. Bár ennél kisebb büntetésben aligha reménykedhet az EHEP.

Az EHEP rendkívüli közgyűlését szeptember 5-re már összehívták. Az vélhetően határozatképtelen lesz, mert csak a közel 40 százaléknyi szavazattal rendelkező Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. képviselője jelenhet meg, a másik nagytulajdonos, a szintén közel 40 százaléknyi részvényt birtokló Buda-Cash Brókerház felszámolója valamilyen oknál fogva még a tulajdonosi megfeleltetésnek sem tudott eleget tenni.

Sanszos tehát, hogy csak a szeptember 26-ra kitűzött megismételt közgyűlés hozhat döntést. A DVG képviselője mindig kötött mandátummal érkezik, s az ft-jelentés elutasításakor sem tett tartalmi észrevételeket. Elképzelhető, hogy ezúttal megszavazzák, hiszen egy újabb büntetés ismét csak az EHEP-részvényesek pénzét emésztené.

KEG Est Media BÉT
Kapcsolódó cikkek