Pénz- és tőkepiac

Spekulációk hajthatják a Csepelt

Továbbra is fantáziát látnak a befektetők az eladósodott Csepel Holding részvényeiben. Régóta vár a piac az orosz turbinaprojektre.

Veszik a Csepel-részvényt, mint a cukrot. Pénteken is limithez közeli, 19,93 százalékos emelkedést produkált a kispapír. Ezzel a BÉT-honlap napi nyertesei között az előkelő második helyet foglalta el. Mindezt bő 28 millió forintos forgalommal, úgy, hogy hetek óta az egyetlen érdemi hír az új könyvvizsgáló megválasztása volt az augusztus 1-jei megismételt közgyűlésen.

Bár a leköszönt könyvvizsgáló utolsó megmozdulása komoly meglepetéssel szolgált: a társaság április 28-i évi rendes közgyűlése előtt arról tájékoztatta a piacfelügyeletet, hogy „a Csepel Holding Nyrt. 2016/12/31 évi éves beszámoló és konszolidált éves beszámoló könyvvizsgálata során olyan tényeket állapítottunk meg, amelyek alapján a záradék megadásának elutasítása válhat szükségessé”. Ám ilyen előzmények után sem indokol ekkora ralit az új könyvvizsgáló megválasztása.

A közgyűlés a 2018. április 30-ig terjedő időre megválasztotta könyvvizsgálónak a Report & Audit Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft.-t azzal, hogy a könyvvizsgálatért személyében is felelős könyvvizsgáló Gyapjas István.

Ilyen váratlan árfolyammozgások esetén az sem kizárható a kispapírok piacán, hogy egy régi spekulánsjáték zajlik a szemünk előtt: valaki összegyűjt egy nagyobb pakkot, napról napra beáll a felső limithez, vagyis közel plusz 20 százalékhoz, és felveri az árat. Majd amikor már mindenki elhiszi a ralit, rázúdítja a piacra a részvényeit, és zsebre teszi a nyereséget. Illikvid piacokon ehhez nem is kell túl nagy pozícióméret.

Három hónapos távlatra visszatekintve azt látjuk, hogy június 21-én 500 forintnál lódult meg a kurzus, s július 14-én 1125 forintnál volt az első csúcs, majd kisebb korrekciót követően 1188 forintnál tetőzött július 17-én. Augusztus 2-án 760 forintnál kezdődött az újabb emelkedés. Most pénteken 1017 forinton zárt.

A kurzus júliusi megduplázódása régóta húzódó beruházásokkal lehetett összefüggésben. Az egyik egy négy éve lezáratlan dubaji ügy: a 72 emeletes Al Hikma Towerben épít automatizált parkolót az Excel Csepel, s bár az épület 95 százalékban kész, még nem látni a beruházás végét.

A másik az orosz turbinák hároméves sztorija: az Excel Csepel Kft. és a Distributed Generating Company között érvényben lévő szerződés alapján 362 millió USD értékű, 330 kW-os áram- és hőtermelő gázturbinákat szállítanak a következő három és fél évben. A projekt indulása még mindig bizonytalan, a jelentés „hihetetlen és váratlan” időigényről írt az előkészítés kapcsán. A projektet az Eximbank finanszírozná, s ezzel párhuzamosan feltőkésítenék a Csepel Holdingot 3 millió euróval.

Miközben április végén még május 15-i Exim-döntést vizionált a menedzsment. Július 14-én arról adott hírt a társaság, hogy a szerződés hatálybalépése további halasztást szenved.

A turbinaprojekt azért rendkívül fontos a Csepel számára, mert a 2016. évről szóló éves beszámoló szerint mind a holding, mind leánycége, az Excel Csepel Kft. elvesztette a 2015. december 31-i saját tőkéjének több mint 10 százalékát. Mindenesetre a várakozás továbbra is nagy lehet a befektetők körében, hiszen a korábban évekig 500 forint körül tanyázó kurzus egy hónapja nem járt 700 forint alatt.

csepel holding Csepel
Kapcsolódó cikkek