Pénz- és tőkepiac

Tovább emelkedtek a hazai bérek

2017. júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bruttó átlagkereset 290 300 forint volt 2017. január–júniusban – jelenti a KSH. Az év első hat hónap­jában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszo­nyítva. A növekedésre a és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő kereset­rendezések voltak hatással.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete 2017. júniusában 297 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 197 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 205 500 forintra becsülhető. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2017. júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt Kép: Shutterstock

A KSH jelentése szerint 2017. január–júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete 290 300 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (574 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (179 800 forint).

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 193 100 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 201 000 forintra becsülhető.

A KSH jelentése szerint a nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 304 400 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.

A bruttó és a nettó átlagkereset azonos mértékben, 12,5 százalékkal nőtt egy év alatt. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,3 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,0 százalékkal emelkedett.

A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkereseteknél némileg nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal nőttek. A munkajövedelem 12,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

KSH bruttó átlagkereset kereset jövedelem átlagkereset fizetés
Kapcsolódó cikkek