BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordokat döntött a BUX augusztusban

Augusztusban a magyar tőzsdeindex (BUX) több alkalommal is 37 ezer pont körül járt, a hónap második felében átlépte a 38 ezer pontot – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken.

Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közzé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar tőzsdei cégek – emlékeztetett tájékoztatójában BÉT. Ennek alapján jelentett az OTP, a Richter, a Mol, a Magyar Telekom, az Állami Nyomda és újonc tőzsdei cégként a Waberer's is.

Augusztusban 212,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a BÉT azonnali részvénypiacán. Ez a forgalom nemcsak a júliusi érteket haladja a meg (198,2 milliárd forint), hanem a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket is (158,36 milliárd forint).

A BÉT közleménye szerint ennek ellenére a nyári szabadságolások még mindig meglátszanak a forgalmi adatokon, a napi átlagforgalom az augusztusi 23 kereskedési napon 9,2 milliárd forint volt, ami kisebb az előző havihoz (9,4 milliárd) képest, de jelentősen meghaladja a tavaly augusztusit (6,9 milliárd).

fotó: AFP

A vezető részvények közül most is az OTP részvényei teljesítettek a legjobban, a bankpapír árfolyama 9,3 százalékot nőtt augusztusban. Ezt a Mol követte 7,2 százalékos emelkedéssel. A Magyar Telekom 5,2 százalékos, a Richter pedig 1,6 százalékos pluszban fejezte be az augusztusi kereskedést.

A kisebb részvények között a prémium kategóriában az Appeninn volt a hónap nyertese 54,2 százalékos emelkedéssel, amit a CIG Pannonia (20,8 százalék) követett. Nem sokkal ettől lemaradva a PannErgy tudta még 10 százalék fölötti plusszal zárni az augusztust, az árfolyama 17,3 százalékkal nőtt.

Augusztus az árfolyam-emelkedések alapján a kisebb kapitalizációjú standard kategóriás papírok esetében nem volt annyira izgalmas a BÉT szerint, mint a július, de érezhetően volt mozgás. Közülük például a Nordtelekom 66,7 százalékot, az Enefi 34 százalékot, a Konzum pedig 24 százalékot emelkedett.

Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 424,5 milliárd forint volt. A szolgáltatók rangsorának élére szoros versenyt követően a Wood & Company Financial Services a.s lépett 95,7 milliárdos forgalommal, míg a második helyen a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 82 milliárd forintos forgalommal. A dobogó harmadik fokát az Erste Befektetési Zrt. foglalta el 63,5 milliárd forintos forgalommal – tartalmazza az összegzés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.