BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sávban maradhat a forint árfolyama

Látványos fordulatot hozott a nyár vége a forint piacán, pár hete még a 300 forint körüli szinteken mozgott az euró-forint árfolyam.

Látványos fordulatot hozott a nyár vége a forint piacán, pár hete még a 300 forint körüli szinteken mozgott az euró-forint árfolyam, majd az MNB újabb lazító intézkedéseinek köszönhetően ismét a 310 forint feletti tartományba gyengült a magyar fizetőeszköz.

Több tényező hatása érvényesül az árfolyamban, ennek eredményeként sem a túlzott gyengüléstől, sem a tartósan 300 alatti árfolyamtól nem kell tartanunk, így jó eséllyel maradhat továbbra is egy szélesebb sávban az euróval szembeni jegyzés.

Az egyik legfontosabb érv a forint mellett az a továbbra is kiemelkedően magas fizetésimérleg-többlet, amely egy állandó felértékelődési nyomást helyez a forintra.

Emellett a régió és Magyarország növekedése erős, a külső sérülékenység csökkent, így a fundamentumok a stabil forint mellett szólnak. Az idei év egyik nagy trendje volt, hogy az európai növekedést a kelet-közép-európai eszközök vásárlásán keresztül lovagolták meg a befektetők, ami szintén az erősebb forint mellett szóló érv.

Az érem másik oldalán áll a jegybank monetáris politikája. A nemrég bejelentett újabb lazító intézkedésekkel kiállt az MNB az expanzív monetáris politika mellett, miközben mind a régióban, mind az Euró­pai Központi Bankban a szigorítás irányába tettek lépéseket a jegybanki kommunikációban, így itt látható a divergencia a jegybanki politikában.

Az intézkedések hatására tovább csökkent a forint kamatelőnye, ami leértékelődési nyomás alá helyezi a hazai devizát. Látványos az amerikai dollárral szembeni swapdifferencia, ahol éves szinten közel 2 százalékot lehet nyerni a dollár-forint tartásával, ami egy fontos érv lehet a dollár mellett a forinttal szemben.

Összességében azonban a több tényező együttes hatását figyelembe véve várhatóan maradhat egy szélesebb kereskedési sávban az euró-forint árfolyama, melynek alsó széle 303-305, felső széle 314-315 forintnál húzódik, így amíg nem sérülnek ezek a feltételek, maradhat a sávkereskedés a forint piacán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.