A közepes fejlettségű országok hosszú távú gazdaság- és társadalompolitikai célja a fejlett országok jövedelmi szintjének elérése. Az euró bevezetésének kérdését is ezen végső cél függvényében érdemes megvizsgálni – írja Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója közös szakmai tanulmányában. Az euróövezethez már csatlakozott országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése és az euró bevezetése önmagában nem jelent garanciát a konvergenciára.
Forrás: MTI
A nem megfelelő felkészültség mellett csatlakozó országokban a közös fizetőeszköz használata hozzájárult néhány komoly sérülékenységi probléma felépüléséhez, ami több esetben tartós divergenciához vezetett. A maastrichti kritériumok nem érték el céljukat – állapítják meg tanulmányuk összefoglalójában. Hazánk eurócsatlakozásának időzítését is egy új, a globális pénzügyi válság tapasztalataira is építő kritériumrendszeren keresztül szükséges megítélni.
A monetáris unióba való belépés mellett szóló, nem gazdasági jellegű szempontok nem változtak az Európai Unióhoz való csatlakozás óta. Ilyenek a szoros kereskedelmi, pénzügyi és kulturális kapcsolatok. A gazdasági érveket tekintve azonban komplexebbé vált a kép, amiben szerepet játszanak a válság és az azt követő válságkezelés tapasztalatai is.
Manapság általános vélemény, hogy az euróbevezetés költség-haszon mérlege megváltozott. Az IMF közgazdászai által készített 2015-ös tanulmány álláspontja szerint a kelet-közép-európai régió országai számára az euró bevezetéséből – például a hozamkonvergenciából, az országkockázati felár csökkenéséből – fakadó egyes hasznok lecsökkentek, miközben a külkereskedelemre és a növekedésre gyakorolt pozitív hatás a korábban feltételezettnél alacsonyabb – csupán 0–3 százalék közötti – lehet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az üzleti ciklusok endogén harmonizációja nem következett be, sőt inkább divergenciára utaló jeleket lehet megfigyelni. A csatlakozás költségeiként a válság előtt azonosított kihívások többnyire materializálódtak (pl. hitelbuborékok alakultak ki). Az IMF véleménye szerint a magas euróizációjú országok (pl. Horvátország, Románia) számára továbbra is előnyös lehet a csatlakozás, míg a többi régiós ország részéről racionális magatartás lehet a kivárás.
A konvergenciatapasztalatokat figyelembe véve az optimális belépési időpont és feltételek meghatározása kulcsfontosságú szempont. Olyan új kritériumok megfogalmazása szükséges, amelyek teljesítésével a csatlakozás előtt álló ország fejlődési pályája az eurózónán belül is töretlen maradhat. Az eddig csatlakozott országok tapasztalatai szerint kiemelt figyelmet érdemes fordítani a pénzügyi ciklus túllendüléséből fakadó kockázatok minimalizálására. Ezt három feltétel teljesítése segítheti: a megfelelő reálgazdasági konvergencia elérése mérsékelheti a gazdasági felzárkózásból adódó potenciális inflációs többletet, megakadályozva a reálkamatok túlzott csökkenését. A pénzügyi mélyülés megfelelő szintje mérsékli a jövőbeni hirtelen hitelbuborékok kialakulásának kockázatát. Végezetül hatékony szabályozói eszköztárral a felmerülő rendszerszintű kockázatok kezelhetők.
A versenyképesség megőrzése és javítása kulcsfontosságú a gazdasági felzárkózásban. Az eurózóna-belépést tehát érdemes akkorra időzíteni, amikor a gazdaságot egyébként is erős versenyképességi pozíció jellemzi, miközben hatékonyan működnek a jövőbeli versenyképességet alakító csatornák. Ez utóbbiban kiemelt szerepe van a munka- és árupiacok helyzetének. Önálló monetáris politika hiányában recessziós környezetben felértékelődik a költségvetési mozgástér szerepe. Az anticiklikus költségvetési politika viteléhez elegendő mozgástér a maastrichti fiskális kritériumoknál is erősebb feltételek mellett biztosítható.
