BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenéssel zárta a napot a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,77 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 39 809 ponton zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,77 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 39 809 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 22 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a nap elején még pluszban volt a BÉT részvényindexe, és Európában is jól alakult a hangulat, a nap végére azonban elromlott.

A német DAX majdnem 0,5 százalékos mínuszban van, a magyar tőzsde is 0,76 százalékos csökkenéssel zárt, újra 40 ezer pont alatt van a BUX. A legnagyobb esést az OTP szenvedte el, veszített értékéből a Mol is, a Richter és a Magyar Telekom ugyanakkor emelkedni tudott.

Utóbbi két papírral kapcsolatban megjegyezte, hogy csütörtökön publikálják gyorsjelentésüket, a várakozások szerepet játszhatnak a vételükben.

A Mol 6 forinttal, 0,19 százalékkal 3220 forintra gyengült, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,13 százalékkal 10 455 forintra esett, forgalma 6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,42 százalékkal 479 forintra erősödött, forgalma 529,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,60 százalékkal 6883 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3854,77 ponton zárt kedden, ez 284,64 pontos, 6,88 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.