Profitrealizálás a csúcsdöntések után
Mind a négy blue chip árfolyama esett. Az OTP szintén a hét első két napjának rekordja után 1,7 százalékkal csökkent, a bankpapír 11 530 forinton hagyta el a parkettet. A befektetők egy része profitot realizálhatott.
A Mol árfolyama 1, a Richteré 1,6, a Magyar Telekomé pedig 0,5 százalékkal esett. Nagy, 297 millió forintos forgalom mellett 6,2 százalékkal zuhant a SET, a PannErgy 6,3, a NordTelekom pedig 5,2 százalékot vesztett értékéből. A nap nyerteseinek listáját 19,7 százalékkal az Altera vezette a DunaHouse előtt, amely 6 százalékkal lőtt ki. A BUMIX 0,5 százalékkal került lejjebb.
Rossz volt a hangulat az európai börzéken, a vezető indexek 0,6-1 százalékos mínuszban álltak a pesti börze zárásakor. Az Egyesült Államokban is csak a Dow Jones állt pluszban, az index 26 392,8 ponton a történelmi csúcsot is megdöntötte nyitás után. Az euró 0,8 százalékos pluszban állt a dollárhoz képest, nap közben 1,2402-ig szaladt a keresztárfolyam. Amerikában is Látványosan, 1 százalékkal drágul a két fő kőolajfajta miután az Energiainformációs Hivatal (EIA) közölte, hogy múlt héten 9,88 millió hordóra nőtt az Egyesült Államokban az átlagos napi kitermelés. Bár az 1,1 millió hordós készletcsökkenés elmaradt a várt 2 milliótól, de a gyengülő dollár is támogatta az olaj drágulását.


