BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak a Richter Gedeon zárt pluszban

A múlt héten két blue chip is közzétette utolsó negyedéves beszámolóját, amit negatív árfolyammozgások követtek. A Mol éves profitja évtizedes rekord lett, a részvények mégis gyatra hetet zártak, pénteken 2770 forintra estek, az előző tőzsdehéthez képest 3,4 százalékkal csökkenve. A magyarázatok szerint elsősorban a technikai elemzések mutatnak kedvezőtlen képet a Mol-részvény kilátásairól. Jelentett a Magyar Telekom is, az eredményekkel itt sem volt semmi baj, a befektetők viszont a közeljövő sűrűsödő kockázataira eladással reagáltak. Péntekre 455 forintra csökkent a cég árfolyama, azaz 2,2 százalékos mínusszal zárta a hetet. A Richter árfolyamát továbbra is az Esmya-vizsgálat hírei mozgatták, ezúttal épp felfelé: a heti emelkedés 1,4 százalék, a záróár pedig 6030 forint lett. Kedvező ukrán akvizíciós lehetőségek nyíltak meg a múlt héten az OTP előtt, a befektetők azonban egész héten eladói nyomás alatt tartották az árfolyamot, amely péntekre 11 320 forintra csökkent, 3,6 százalékos heti esés után. A BUX index 38 240 pontra mérséklődött (2,3 százalékos heti mínusszal).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.