BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel zárta a napot a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 616,37 pontos, 1,6 százalékos emelkedéssel, 39 138,87 ponton zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 616,37 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 39 138,87 ponton zárt pénteken.A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, erős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az egyes részvényekről kifejtette: a Mol stagnálása főként annak tudható be, hogy a befektetők kivárnak az olajtársaság kedden megjelenő negyedéves gyorsjelentésig; az OTP fontos technikai szinten, 11 750 forinton zárt; a Richter pedig valamelyest ledolgozott a hét eleji nagy eséséből.

Azzal kapcsolatban, hogy ma vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's, elkezdve egyben a magyar szuverén besorolások idei hitelminősítői vizsgálatsorozatát Kiss Nicholas elmondta, áprilisban országgyűlési választás lesz Magyarországon, és a hitelminősítők választások előtt nem szoktak módosítani az adósság-besoroláson. Véleménye szerint a Standard & Poor's is megtartja a BBB mínusz, befektetési ajánlású magyar államadós-besorolást.

A Mol ára nem változott, 2868 forintot ért záráskor, forgalma 1,0 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,62 százalékkal 11 750 forintra emelkedett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 0,98 százalékkal 465 forintra nőtt, forgalma 94,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 175 forinttal, 3,03 százalékkal 5945 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4211,25 ponton zárt pénteken, ez 33,37 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.