BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengült a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csökkenéssel zárt a Budapest Értéktőzsde pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 555,61 pontos, 1,43 százalékos csökkenéssel, 38 320,32 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

 

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a BUX indexet a Richter árfolyamának 6,5 százalékos esése húzta le. Az esés hátterében az állt, hogy a cég Esmya nevű, méhmióma kezelésére szolgáló gyógyszerével kapcsolatban negatív hírek jelentek meg. A gyógyszer ellen decemberben kezdeményezett vizsgálatot az Európai Gyógyszerügynökség kockázatfeltáró bizottsága, ugyanis négy olyan páciensnél, akiket ezzel a gyógyszerrel kezeltek, májkárosodást jelentettek. A bizottság pénteki döntése értelmében új kezelések nem kezdhetők meg a gyógyszerrel a vizsgálat végéig.

Az elemző megjegyezte, hogy a többi papír a Richtertől függetlenül mozgott, míg a nemzetközi rossz hangulat ellenére az OTP továbbra is jól teljesített, a Magyar Telekom pedig stagnált, addig a Mol miután héten fontos technikai szinteket tört le, tovább korrigált a nemzetközi piaccal együtt.

  • A Mol 32 forinttal, 1,11 százalékkal 2 858 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,72 százalékkal 11 200 forintra erősödött, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott 458 forintot ért, forgalma 358,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 420 forinttal, 6,56 százalékkal 5 985 forintra esett, a részvények forgalma 9,8 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4 114,41 ponton zárt pénteken, ez 23,72 pontos, 0,57 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.