BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengült estére a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csökkenéssel zárt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,10 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 38 287,22 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Wolf Martin, a KBC Equitas junior elemzője az M1 az aktuális csatornán elmondta, hogy vegyesen zártak a részvények a BÉT-en. A nagy papírok közül a Mol és az OTP a viszonylag pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően jól teljesített és a Magyar Telekom is enyhe emelkedéssel zárt.

Az elemző szerint nem volt jó napja a Richternek, mivel egyik fő készítménye, az Esmya jövője kérdésessé vált, valamint a reggeli gyorsjelentés és a menedzsment kommentárja sem nyugtatta meg a befektetőket. A Richter árfolyama közel 6,5 százalékot esett a meglehetősen magas, 12 milliárd forint feletti forgalom mellett, amely ritkaságnak mondható a papír esetében. Kiemelte, hogy a nemzetközi hangulat pozitív volt annak ellenére, hogy a 10 éves amerikai kötvényhozamok továbbra is magasan állnak.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI érdeklődésére a kereskedésről elmondta, hogy az általános piaci hangulat pozitív volt a pénteki amerikai forgalom hatására. A vezető részvények közül az OTP és a Mol pluszban zárt, ezzel szemben a Richter árfolyamának esése az Esmya nevű gyógyszerét ért problémákra vezethető vissza, illetve arra, hogy idei kilátásai pesszimisták.

  • A Mol 46 forinttal, 1,61 százalékkal 2904 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,79 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 460 forintra emelkedett, forgalma 185,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 385 forinttal, 6,43 százalékkal 5600 forintra esett, a részvények forgalma 12,3 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 4111,37 ponton zárt hétfőn, ez 3,04 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.