BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Horizont pénztár is teljesíti az előírásokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A cél a 70 százalék fölé kerülés, ennyit kell ugyanis március végéig elérnie a pénztárnak ahhoz, hogy elkerülje a végelszámolást.

Felpörögtek a befizetések a Horizont Magánnyugdíjpénztárnál. Két hete még csak 36 százaléknál tartott a számláló, tegnapra azonban már a tagok 67 százaléka teljesítette az idei évi tagdíjbefizetést. Ráadásul a honlapon lévő számláló néhány napos késésben van, így még jobb is lehet az eredmény. A cél a 70 százalék fölé kerülés, ennyit kell ugyanis március végéig elérni ahhoz, hogy a pénztár elkerülje a végelszámolást, amit akkor rendelnek el, ha a tagok legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat.

Utóbbi összege egyébként nem túl magas, mindössze évi 2400, vagyis havi 200 forint.

A pénztár emellett működési támogatást is kér a tagjaitól költségei fedezésére. Ennek összege évente 9600 forint, és a tagok 54 százaléka ezt is megfizette. Tekintettel arra, hogy a pénztárnak a saját honlapja szerint 38 ezer tagja van, ez azt jelenti, hogy több mint 20 ezren fizették már be az adományt, amelynek teljes összege lassan megközelíti a 200 millió forintot.

A Horizont legutolsó közzétett beszámolója, a 2016-os évi szerint 226,5 milliárd forintot fordított a működésére, és abban az évben 265,6 milliárd forintnyi támogatást kapott.

A másik három magánnyugdíjpénz­tárnál egyelőre nincsenek gondok. A Budapest már tavaly év végén megkezdte a kampányt, és bőven 70 százalék fölött van már náluk a befizetők aránya, az MKB és a Szövetség is teljesíti hónapról hónapra az elvárásokat. A magánnyugdíjpénztáraknak egyébként nem egészen 57 ezer tagjuk van, az egyéni számlák összesített egyenlege pedig tavaly év végén megközelítette a 255 milliárd forintot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.