Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a nap eleji emelkedést nem sikerült megtartani, Európában újabb és újabb eladói hullámok érkeztek, a DAX index is 2,3 százalékkal csökkent. A gyengülés alól a magyar piac sem tudta kivonni magát, a jó gyorsjelentést közzétevő OTP a kezdeti emelkedést követően csökkenéssel zárt, ami lehúzta a magyar részvényindexet.
Kitért arra is, hogy a vezető részvények közül jelentős mínuszban zárt a Mol és a Richter is, legjobban a Magyar Telekom tartotta magát. Az OTP a gyengülés ellenére még mindig vezető státuszban van a magyar piacon, a 11 ezer forintos lélektani szint felett maradt.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi negatív hangulat átragadt a BÉT-re is, egyértelmű volt az eladói nyomás. A vezető részvények erős forgalom mellett veszítettek értékükből.
A BUMIX 4004,64 ponton zárt pénteken, ez 31,87 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.